Örülne egy fénykardnak Váci Mihály?

Szabolcsihír

2021.04.11. 09:07

Örülne egy fénykardnak Váci Mihály?
Fotók: a szerző

Aligha.

Hirdetés

Hirdetés

Április 11. a költészet napja. Nyíregyházán ilyenkor Váci Mihály szobra és emléktáblája előtt tisztelgünk.

Hol máshol, hiszen Váci Nyíregyháza szülötte, a város híres, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költője. Szobrát 1976-ban állították fel a Bessenyei tér Bethlen Gábor utcára néző oldalán. A térre néz.

A bronzból készült kompozíció alkotója, ifj. Szabó István azt a pillanatot ábrázolja, amikor Váci, kezében az éppen olvasott könyvvel, felpattan a padról, amelyen addig üldögélt, és széttárt karokkal elindul, hogy közeledő ismerősét üdvözölje.

Akik ismerték, mind úgy emlékeznek rá: egy végtelenül szívélyes, szeretetteljes ember volt, akit nem lehetett megelőzni a köszönésben. Nem véletlen tehát, hogy így alkotta meg őt a szobrász.

Az 1970-es, 80-as években az országban nem volt olyan szavalóverseny, amelyen legalább egyszer el ne hangzott volna a „Nem elég” című verse, vagy az „Én szőke városom”.

Éppen ezért furcsa, hogy most úgy tűnik, mintha a partvonalra – de legalábbis a futókörön túlra – került volna Váci Mihály Bessenyei téren álló szobra. Elképzelhető: a rekonstrukció során a tervezőnek nem tűnt fel, hogy ott van még egy szobor, és erre – láthatóan – senki nem is figyelmeztette.

Ezen az úton kellene megközelíteni a szobrot? 

Így történhetett, hogy a kivitelezés során Váci elé került egy fénykard, ami egyébként a tér világítását szolgálja, Vácit viszont takarja. Ha nagyon profánok akarunk lenni, ha a költő élne, és most kelne fel arról a padról ismerőse üdvözlésére, valamelyikük visszapattanna az elébe leásott világítóoszlopról.

Koszorúzni sem a pandémia miatt nehéz, hanem, mert eltűnt a szoborhoz vezető járda. Felszedték. Ha valaki virággal kezében, elegáns ruhában, tűsarkú cipőben szeretné kifejezni tiszteletét a költő emléke előtt, az öntözésre szolgáló tömlők között kell átbukdácsolnia, utána pedig a friss füvet taposni. Méltatlan. Mindenkinek.

Nagyon szépen alakul, egyre elegánsabb a város kulturális negyede, melyre büszkék lehetünk. Igazán méltó helye van ebben a környezetben a Váci-szobornak, ami egyébként már jóval hamarabb itt állt, idén már pont 45 éve.

Több figyelmet érdemelne tőlünk Váci Mihály, ha már Nyíregyházán született.

Cservenyák Katalin

NyíregyházaVáci Mihály

Hirdetés

Szóljon hozzá!