Verebes különb színházat akart Nyíregyházán

Nem jó, nem jobb, hanem különb színházat akart csinálni Verebes István az alatt a hat év alatt, amíg a nyíregyházi teátrumot igazgatta. Az irodájára pedig az volt kiírva: „közepes szívésznek itt vagyok én”.

[Beillesztett cikk: Verebes István: Nyíregyházán lettem felnőtt + FRISSÍTVE]

Verebest az önálló társulat megalakulásának 40. évfordulója alkalmából VIDOR Életműdíjjal tüntették ki, amit október 16-án vett át Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban. Előtte pedig a Bencs Villában író-olvasó találkozón vett részt. Már ott úgy fogalmazott, hogy nagyon fontos neki a Nyíregyházától kapott díj. – Elintéztem a pályám során, hogy ne adjanak nekem díjakat. Ez az életműdíj a város miatt nagyon fontos nekem. Itt kaptam komoly megbecsülést. Nem tudom, van-e életművem. Nekem nem áll jól, hogy legendásítsam magam – mondta. – Jólesik, hogy ez a város megsimogatta a fejemet. Itt csak jó történt velem. Ezek közül is a legfontosabb: „legszebb emlékem, hogy itt találtam meg azt, akivel 25 éve élek, és szült nekem egy fiút, aki most 24 éves. A családomat, a gyermekemet a színháznál is fontosabbnak tartom. Azért lettem színész, rendező, hogy kapocs legyek a szüleim és a gyerekem között.”

Az egyetlen rossz emlékem Nyíregyházáról Szigeti András öngyilkossága – mondta Verebes István. 
(Szigeti András Jászai Mari-díjas színművész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja. 1940. augusztus 31-én Liège-ben, Belgiumban született, és 1998. március 28-án halt meg Nyíregyházán – a szerk.)

Hogy miért nem maradt hat év után Nyíregyházán? Mert a családjának akart élni. Színházat pedig csak a nap 24 órájában lehet csinálni. Ő azonban – fogalmazott – azt szerette volna, hogy a gyereke minden délután az ő hasán aludjon el.

Mit ne tegyen egy igazgató

S hogy mit ne csináljon egy igazgató? Ne titkolózzon, ne hazudozzon! Előfordult eleinte, hogy amikor a színészbüfében elment egy beszélgető csoport mellett, elhallgattak. Erre ő úgy reagált: ha nem mondják meg, mi a baj, soha nem tudja meg, és nem lehet megoldani.
Hat év alatt egyetlen igazgatói utasítást és egyetlen fegyelmit nem adott. Szerinte, amit szemtől szembe nem lehet megoldani, azt megette a fene.
Az is fontos, hogy egy vezetőnek nem szabad foggal-körömmel ragaszkodnia a pozíciójához. Legújabb könyvének egy fejezetében összeállította a színházigazgatók kiskátéját. Ebben úgy fogalmaz: „a színházigazgató ne varrja oda a seggét a székéhez”. És – teszi hozzá – ez vonatkozik minden miniszterelnökre és miniszterelnök-jelöltre egyaránt. Feltett szándéka az volt, hogy különb színházat csinál Nyíregyházán. De nem sikerült. Az ő elképzelése szerint a különb színházban a színészek önálló, gerinces egyéniségek, akik pályája, sorsa nincs kitéve a gazdáknak, igazgatóknak. Az ilyen színházban a színészek merjenek együtt képviselni valamit, legyen morális tartásuk. Amikor egy színész felveszi a farmert, szakadt pólót, akkor feladta önmagát – vallja.

A nyíregyházi közönség

A magyar színházi céh percérdekeken múlik nap mint nap – véli. Egyedül a színház szerkezete nem változott szerinte a rendszerváltás után. Úgy látja, ez a szakma ott tart most, mint 70 éve a Szovjetunióban, vagy itthon az államosításkor. Bizonytalanság jellemzi most a színházi életet – senki nem tudja, mit fog csinálni, nincs biztonsága sem a színésznek, sem a színiigazgatónak, sem a színháznak – állítja. Nincsenek normatívák, garanciák, távlatok. Amíg nem lesz színészkamara, amelyik kiáll azért, hogy „ezt velünk nem lehet csinálni”, nem lesz változás.
– Nekem a Bessenyei tér közönsége volt a fontos – mondta. Hangsúlyozva: a nyíregyházi közönség egészen különleges. – Itt engem sohasem támadtak hátba – fogalmazott. Az egész régió paraszti munkakultúrájából fakad, hogy ha látja, valamiben munka van, azt értékeli, becsüli akkor is, ha nem tetszik neki. Itt az ember akkor is felszedi a krumplit, ha tudja, 3 forintja nincs belőle. A nyíregyházi közönségnek erre a mentalitására nagyon lehetett támaszkodni. Panaszt itt nem hallottam, ennek kultúrája volt. Másfajta emberek élnek itt, mint ahol én élek – fogalmazott a frissen kitüntetett, volt színidirektor.