Többezer munkavállaló nevében szólaltak fel Debrecenben

2016.02.17. 13:34

Többezer munkavállaló nevében szólaltak fel Debrecenben

A szakadék szélén állnak.

Hirdetés

Hirdetés

A "Szakadék szélén" címmel tartottak sajtótájékoztatót az ESZOSZ-károsultak február 17-én Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának épülete előtt. 

Közleményükben írják: 

minden korábbi próbálkozásunk ellenére ma ugyanott vagyunk, mint fél évvel ezelőtt, vagyis sehol. 

Új munkát nem vállalhatnak

A végelszámolás tavaly év végén elindult, de - ahogy írják - remény sincs arra, hogy az eljárás belátható időn belül befejeződne. Többségüknek még  munkaügyi papírjait sem adták ki, annak ellenére, hogy a  végelszámoló kérésének eleget téve, az általa kért iratokat  visszaküldték. Így papíron még mindig a szövetkezet munkavállalói, hivatalosan sem munkát nem vállalhatnak, sem a munkaügyi ellátó rendszerbe nem tudnak visszakerülni. Esetleges alkalmi munkákból tartják fenn magukat

Néma csend honol az ügyükben

Elmondták: írtak már szinte minden állami vezetőnek, a Fidesz megyei képviselőinek, Kósa Lajosnak, Lázár Jánoshoz már többször is fordultak, ám segítséget nem kapnak. Januári "segélykiáltásukra" sem válaszolt senki. Mint írják: dolgozni akarnak, szeretnék tisztességes munkával eltartani családjukat. Továbbra is kérik, hogy

a kormány végre  kezelje kiemelten az ügyüket, intézkedjen arról, hogy a bérgarancia alapból, a lehető legrövidebb időn belül hozzájuthassanak járandóságunkhoz. Addig míg a bérgarancia alapból megkaphatják az elmaradt juttatásokat, a kormány egy erre a célra létrehozott segélyalapból minden károsultat részesítsen gyorssegélyben, akár néhány napon belül. 

Galéria

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés