Hirdetés

A háromgyerekes anyák már jelentkezhetnek

| 2025. 09. 16. | 10:15:20
Pénz áll a házhoz.
A háromgyerekes anyák már jelentkezhetnek
A háromgyerekes anyák már októbertől igényelhetik az szja-mentességet (Fotó: Freepik (illusztráció))
Hirdetés

Az a háromgyermekes anya, aki már az októberi fizetését is szja-mentesen szeretné megkapni, válassza a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazását (ONYA); az adóelőleg-nyilatkozat október 1-től a legegyszerűbben ezen keresztül adható be - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A kedvezményre minden édesanya jogosult, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként legalább három olyan gyermeket nevel, akik után családi pótlékra jogosult, vagy legalább 12 éven át jogosult volt. A kedvezmény tehát nemcsak a jelenlegi, hanem a korábbi jogosultság alapján, akár felnőtt gyerekek után is igénybe vehető, emelte ki a hatóság.

A kedvezmény a törvényben meghatározott, munkával szerzett jövedelmekre, így a munkabérre, a vállalkozói kivétre, a megbízási szerződéssel vagy őstermelői tevékenységgel szerzett jövedelemre is érvényesíthető. A háromgyerekes édesanyák keresete teljes egészében mentesül az szja alól - hangsúlyozta a NAV.

A közlemény kitér arra is, hogy a háromgyerekes anyák kedvezménye minden más kedvezményt megelőz, először ezt kell érvényesíteni az adóalapból. Ha a szülők jelenleg jogosultak három gyerek után családi pótlékra, akkor havonta 990 000 forint családi kedvezményt is érvényesíthetnek, ami 148 500 forint megtakarítást jelenthet.

A szülők az őket megillető családi kedvezményből azt az összeget, amit az összevont adóalapba tartozó jövedelmükből nem tudnak igénybe venni, családi járulékkedvezményként is érvényesíthetik.

A hatóság bejelentette azt is, hogy most keddtől már elérhető a NAV - legújabb szja-kedvezménnyel kibővült - "https://nav.gov.hu/pfile/file?path=/ugyfeliranytu/nezzen-utana/inf_fuz/2025/73.-Szja-adoalap-kedvezmenyek-2025.-09.16" című, 73. számú információs füzete, amelyben már a három gyermeket nevelő anyák kedvezményéről is megtalálható minden fontos információ.

Hirdetés
További híreink
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint

Több mint 7 százalékkal nőtt egy év alatt.
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa

Németh Ágnes szerint pénzügyi és szerződéses vita áll a vasútállomás bontások hátterében.
Áremelés: az egészségügyre fordítják a pluszt

Naponta több mint 50 ember hal meg dohányzással összefüggő betegségben.
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság

Olyan állatfajokat is feldolgoztak, amelyekre nem rendelkeztek engedéllyel. +Videó!
Jövőre emelik a családi pótlék összegét
Jövőre emelik a családi pótlék összegét
A pontos összeget még nem tudni.
Ennyit kapott Szabolcs a Magyar Falu Programból

A miniszter szerint a források elosztásánál politikai szempontok is érvényesültek
Rétvári: „nesze semmi, fogd meg jól”
Rétvári: „nesze semmi, fogd meg jól”
Az autósok háromnegyedének nem nyújt semmilyen segítséget az üzemanyag-kompenzáció – közölték.
Több támogatást szeretnének a méhészek
Több támogatást szeretnének a méhészek
A bürokrácia csökkentését is akarják.
Így segít a kormány a dízeleseknek!
Így segít a kormány a dízeleseknek!
Magyar Péter jelentette be.
További áremelkedés várható a benzinkutakon

Az Egyesült Államok és Irán között nem látszik rendeződni a viszony.
Esőisten nem siet a szabolcsi földek segítségére

Számottevő csapadék nem várható, így marad az aszály.
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak

Április 12-én a magyar nép a kezébe vette a jövőjét - mondta.
Lannert szerint kevesebb magolás, több gondolkodás kell

Az oktatási és gyermekügyi miniszter elmondta, a szülőknek is példát kell mutatniuk.
Egy napon át 999 forintos napijeggyel lehet utazni

A napijegy a helyi közlekedésben nem érvényes.
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
Több mint 7 százalékkal nőtt egy év alatt.
Őrizetben az egyik leggazdagabb magyar
Őrizetben az egyik leggazdagabb magyar
Jellinek Dániel mindenben együttműködik a hatósággal.
Sok magyaron kifognak az egészségügyi dokumentumok

A kérdésfeltevéssel is gondok vannak.
Megbüntették Lázár Jánost
Megbüntették Lázár Jánost
Köteles 13 millió forint bírságot fizetni és minden létesítményt elbontani.
Leváltották Schmidt Máriát
Leváltották Schmidt Máriát
A múzeum megnyitása óta vezette az intézményt.
Vizsgálják az átlagsebesség-mérés bevezetését

Így nem lehetne kivédeni egy jó ütemű lassítással a gyorshajtásért járó büntetést.
Oscar-díj: Magyarországot a Csendes barát képviseli

Enyedi ildikó alkotását jelölték.
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak
Április 12-én a magyar nép a kezébe vette a jövőjét - mondta.
Lannert szerint kevesebb magolás, több gondolkodás kell
Lannert szerint kevesebb magolás, több gondolkodás kell
Az oktatási és gyermekügyi miniszter elmondta, a szülőknek is példát kell mutatniuk.
Egy napon át 999 forintos napijeggyel lehet utazni
Egy napon át 999 forintos napijeggyel lehet utazni
A napijegy a helyi közlekedésben nem érvényes.
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
Több mint 7 százalékkal nőtt egy év alatt.
Őrizetben az egyik leggazdagabb magyar
Őrizetben az egyik leggazdagabb magyar
Jellinek Dániel mindenben együttműködik a hatósággal.
Sok magyaron kifognak az egészségügyi dokumentumok
Sok magyaron kifognak az egészségügyi dokumentumok
A kérdésfeltevéssel is gondok vannak.
Megbüntették Lázár Jánost
Megbüntették Lázár Jánost
Köteles 13 millió forint bírságot fizetni és minden létesítményt elbontani.
Leváltották Schmidt Máriát
Leváltották Schmidt Máriát
A múzeum megnyitása óta vezette az intézményt.
Benyújtotta felmondását Szász Jenő
Benyújtotta felmondását Szász Jenő
Az intézményi működésben és a tudományos munkában számos rendezetlenséget találtak.
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság
Olyan állatfajokat is feldolgoztak, amelyekre nem rendelkeztek engedéllyel. +Videó!
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság