Boldogság Kisvárdán: NB I-es maradt a futballcsapat

A Kisvárda saját közönsége előtt 2-1-re legyőzte a Mezőkövesdet a labdarúgó OTP Bank Liga idei szezonjának 33., utolsó fordulójában vasárnap, ezzel bennmaradt az élvonalban.
Nem kezdődött nagy iramban a mérkőzés, a labdát többet birtokolta a hazai csapat, de aztán valamelyest kiegyenlítődött a játék. A félidő derekán a Kisvárdának sikerült megszereznie a vezetést, és előnnyel vonulhatott a szünetre, ebben pedig nagy szerepe volt Felipe kapusnak, aki több alkalommal is hárítani tudott.
Fordulás után negyedórának sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a görög Sztavrosz Cukalasz ismét gólt szerezzen. A kisvárdai szurkolók már a 80. percben elkezdték megünnepelni a bennmaradást kiharcoló csapat játékosait, a drukkerek jó hangulatát pedig az sem rontotta el, hogy a hajrában szépített a Mezőkövesd.
A sorozatban öt nyeretlen hazai bajnoki után győztes Kisvárda a kilencedik, a Mezőkövesd a hatodik helyen zárt az OTP Bank Liga 2018/2019-es idényében.
OTP Bank Liga, 33. forduló:
Kisvárda - Mezőkövesd-Zsóry FC 2-1 (1-0)
Kisvárda, 3385 néző, vezette: Kassai
Kisvárda: Felipe - Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protic - Karaszjuk, Lucas - Gosztonyi (Hugo Seco, 66.), Cukalasz, Grozav (Sassá, 82.) - Horváth Z. (Ilic, 57.)
Mezőkövesd: Szappanos - Szeles, Pillár, Katanec, Eperjesi - Iszlai, Vadnai (Vajda S., 77.) - Cseri (Molnár G., 60.), Pekár, Moutari - Drazic (Dragóner, a szünetben)
Gólszerző: Cukalasz (25., 58.), illetve Dragóner (86.)
Sárga lap: Lucas (22.), Protic (53.), Beriosz (93.), illetve Eperjesi (21.), Iszlai (39.), Molnár G. (72.)
A végeredmény
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 72:27 | 74 |
2. | MOL Vidi FC | 33 | 18 | 7 | 8 | 53:37 | 61 |
3. | Debreceni VSC | 33 | 14 | 9 | 10 | 44:39 | 51 |
4. | Honvéd FC | 33 | 13 | 10 | 10 | 46:38 | 49 |
5. | Újpest | 33 | 12 | 12 | 9 | 38:28 | 48 |
6. | Mezőkövesd | 32 | 12 | 8 | 12 | 44:38 | 44 |
7. | Puskás Akadémia | 33 | 11 | 7 | 15 | 36:45 | 40 |
8. | Paks | 33 | 9 | 12 | 12 | 33:46 | 39 |
9. | Diósgyőri VTK | 33 | 10 | 8 | 15 | 36:57 | 38 |
10. | Kisvárda | 32 | 9 | 8 | 15 | 34:47 | 35 |
11. | MTK Budapest | 33 | 10 | 4 | 19 | 42:56 | 34 |
12. | Haladás | 33 | 8 | 6 | 19 | 31:51 | 30 |





