Hirdetés

Nyíregyházáról közvetlenül is elérhető lesz Ferihegy

MTI | 2025. 10. 27. | 19:21:55
Nagy fejlesztést jelentettek be a kormánytagok.
Nyíregyházáról közvetlenül is elérhető lesz Ferihegy
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Lázár János építési és közlekedési miniszter (b-j) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötöttpályás vasúti kapcsolatának megvalósításával kapcsolatos tervek és célkitűzések ismertetéséről tartott sajtótájékoztatón (Fotó: MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kormány elfogadta a gyorsvasút megteremtésének koncepcióját: 1 milliárd eurós beruházással 27 kilométernyi vasút épülhet meg Kőbányától Monorig, lényegében bekötve az országos gerinchálózatba a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőteret - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten a repülőtéren sajtótájékoztatón, amelyet Lázár János építési és közlekedési miniszterrel közösen tartott.

Nagy Márton hozzátette: ezáltal akár Debrecenből, akár Győrből elérhető lesz közvetlenül a repülőtér.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a gyorsvasút esetében a Nyugati pályaudvarról indulva 20 perces menetidőre lehet majd számítani, a jegyár pedig 3000-4000 forint körül alakulhat, ami a taxival összehasonlítva igencsak versenyképes.

A beruházás koncesszió keretében valósulhat meg, ehhez nemzetközi tendert fognak kiírni - tájékoztatott Nagy Márton.

A miniszter úgy fogalmazott: a repülőtér stratégiai eszköz, olyan vagyon, amire "büszkék vagyunk".

Elmondta, hogy az állami vagyon az elmúlt 10 évben megkétszereződött. Ennek részeként 20 év után visszaszerezték a repülőteret, és úgy látják, hogy akár 15 éven belül is meg fog térülni ez a befektetés, hiszen az üzleti terveket körülbelül 10 százalékkal haladja meg a repülőtér teljesítménye. Ez nemcsak a magyar állam szerepvállalásának köszönhető, hanem a stratégiai partnerüknek a VINCI-nek is - emelte ki, hozzátéve: ez jó példa arra, amikor az állam és a magánszektor jól működik együtt, és jól gazdálkodik.

A nemzetgazdasági miniszter ismertetése szerint a turizmus és a gazdaság fejlesztésének a színtere a repülőtér, ahol tavaly 17,6 millió ember fordult meg, az idén ez a szám megközelíti a 20 milliót. A cargo, az áruszállítás az idén 50 százalékos növekedést könyvelhet el, megelőzve Bécs után Münchent is a cargo tekintetében.

Jelezte, hogy itt nem állnak meg az infrastrukturális fejlesztésekkel, ehhez kapcsolódóan három lépést is említett, közülük az egyik a repülőtér 3-as terminálja, amelynek 2026 márciusában fogják az alapkövét lerakni. Ez a beruházás 1 milliárd euróba kerülhet, és több ütemben valósulna meg 2035-re. A fejlesztéssel a repülőtér kapacitása akár 40 millió utasra emelkedhet.

Beszámolt egy új holding megalapításáról is, amely magában foglalja a HungaroControlt, a BUD-ot, valamint Debrecent és Sármelléket is. A miniszter elmondása szerint a polgári légi közlekedésben a HungaroControl és a BUD által képviselt "know-how-t" ezeken a repülőtereken is alkalmazni fogják.

További híreink
Gajdos László toronymagasan nyert Nyíregyházán
Gajdos László toronymagasan nyert Nyíregyházán
A TISZA jelöltjét telefonon értük el.
Szakács Péter: „hétfőtől tiszta lappal”
Szakács Péter: „hétfőtől tiszta lappal”
A TISZA egyik nyíregyházi győztese szabad Magyarországot kért születésnapjára.
Kapu Tibor Nyíregyházán szavazott, majd üzent
Kapu Tibor Nyíregyházán szavazott, majd üzent
Nyíregyháza-Oroson adta le a voksát.
Felszállás Nyíregyházán a Richter cirkusz repülőjére
Felszállás Nyíregyházán a Richter cirkusz repülőjére
A városban úgy vitte világ körüli útra a közönséget a Magyar Nemzeti Cirkusz, hogy közben nevetni és szurkolni is kellett.
Átadták Nyíregyháza első padelpályáját
Átadták Nyíregyháza első padelpályáját
Újabb mérföldkőhöz érkezett városunk sportélete - így a polgármester.
Szabolcsi csákánynyeles gyilkos: marad az életfogytiglan
Szabolcsi csákánynyeles gyilkos: marad az életfogytiglan
Legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
Mit kell tudni az április 12-i választásról?
Mit kell tudni az április 12-i választásról?
A Szabolcsihír összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat.
Visszatérnek a közönség kedvencei Nyíregyházára
Visszatérnek a közönség kedvencei Nyíregyházára
Világsztárok, halálkerék és cirkuszi csodák várják a nézőket a Magyar Nemzeti Cirkusz új műsorában.
Cukrot von ki a forgalomból a Tesco
Cukrot von ki a forgalomból a Tesco
Nem engedélyezett adalékanyag lehet benne.
Euró bevezetése: indokolt az óvatosság
Euró bevezetése: indokolt az óvatosság
A csatlakozásnak öt fő kritériuma van.
Magyar Péter: marad a rezsicsökkentés, jön az új közmédia
Magyar Péter: marad a rezsicsökkentés, jön az új közmédia
Felülvizsgálják a négyszeresére emelt rendszerhasználati díjat - nyilatkozta.
Jelentősen erősödött a forint
Jelentősen erősödött a forint
A főbb devizákkal szemben.
Csökken a gázolaj ára
Csökken a gázolaj ára
A védett árnál azonban még így is sokkal magasabb.
Fehérgyarmat és környéke: 306 kamera érkezik
Fehérgyarmat és környéke: 306 kamera érkezik
188 millió forint értékű beszerzés.
A Polymarketen Magyar a toronymagas esélyes
A Polymarketen Magyar a toronymagas esélyes
Az oldalt magyarországi IP-címről nem lehet már elérni.
KSH: többet fizettünk a gázért, az áramért
KSH: többet fizettünk a gázért, az áramért
Jelentősen olcsóbb lett azonban a vaj, a liszt, a tej.
A csehek is bevezették az üzemanyagárstopot
A csehek is bevezették az üzemanyagárstopot
A maximális ár nagyjából egy koronával magasabb a jelenlegi átlagárnál.
Orbán Viktor: a vereség miatti felelősség az enyém
Orbán Viktor: a vereség miatti felelősség az enyém
Teljes megújulásra van szüksége a nemzeti oldalnak - mondta.
Magyar Péter nemet mondott
Magyar Péter nemet mondott
Nincs félnivalója - írta.
Legyen-e közvetlen elnökválasztás Magyarországon?
Legyen-e közvetlen elnökválasztás Magyarországon?
Magyar Péter felvetette a kérdést Sulyok Tamásnak.
Euró bevezetése: indokolt az óvatosság
Euró bevezetése: indokolt az óvatosság
A csatlakozásnak öt fő kritériuma van.
Több mint 320 ezer levélszavazatot már felbontottak
Több mint 320 ezer levélszavazatot már felbontottak
A külképviseleteken 287 ezret adtak le.
Távozik a filmügyi kormánybiztos
Távozik a filmügyi kormánybiztos
A Nemzeti Filmintézet a továbbiakban nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket.
Gyűjtésbe kezdett a Kétfarkú Kutya Párt
Gyűjtésbe kezdett a Kétfarkú Kutya Párt
Vissza kell fizetniük a kampánypénzt – de nincs egy vasuk se.
Orbánnal és Toroczkaival is beszélt a köztársasági elnök
Orbánnal és Toroczkaival is beszélt a köztársasági elnök
A következő időszak teendőiről egyeztettek.
Kisvárdán is a változásra szavaztak
Kisvárdán is a változásra szavaztak
Dicső Viktória a 30 éve képviselő Sesztákot győzte le.
Május elején alakulhat meg az új parlament
Május elején alakulhat meg az új parlament
Sulyok Tamás Magyar Pétert javasolja miniszterelnöknek.
Magyar: a köztársasági elnöknek távoznia kell
Magyar: a köztársasági elnöknek távoznia kell
Sulyok Tamás alkalmatlan arra, hogy megtestesítse a magyar nemzet egységét - mondta a TISZA Párt elnöke.
Magyar Péter: marad a rezsicsökkentés, jön az új közmédia
Magyar Péter: marad a rezsicsökkentés, jön az új közmédia
Felülvizsgálják a négyszeresére emelt rendszerhasználati díjat - nyilatkozta.
Orbán Viktor: a vereség miatti felelősség az enyém
Orbán Viktor: a vereség miatti felelősség az enyém
Teljes megújulásra van szüksége a nemzeti oldalnak - mondta.
Magyar Péter nemet mondott
Magyar Péter nemet mondott
Nincs félnivalója - írta.
Legyen-e közvetlen elnökválasztás Magyarországon?
Legyen-e közvetlen elnökválasztás Magyarországon?
Magyar Péter felvetette a kérdést Sulyok Tamásnak.
Befejezi politikai pályafutását Navracsics Tibor
Befejezi politikai pályafutását Navracsics Tibor
Csaknem 6 ezer szavazattal kapott ki az országgyűlési választásokon.