Élmény lesz a felvételi a Nyíregyházi Egyetemre

Felvételi élménynapot, egész napos eseményt rendeznek november 27-én, szerdán a Nyíregyházi Egyetemen. A tájékoztató és szórakoztató programokra várják a középiskolásokat, iskolás csoportokat, családokat, diákokat és szüleiket is tájékoztatott Minya Károly, az egyetem mb. oktatási rektorhelyettese.
A Nyíregyházi Egyetem tavaly indult és sikeres kezdeményezésének célja, hogy a felvételire készülő diákok és szüleik betekintést nyerhessenek az egyetem hallgatói és tudományos életébe, így 8-17 óráig előadásokat látogathatnak, laborokat nézhetnek meg, a hallgatók által szervezett programokon vehetnek részt. Napközben a Hallgatói Szolgáltató Központ munkatársai segítenek a felvételi jelentkezésben. A részletes program elérhető az egyetem honlapján.
A Hallgatói Önkormányzati Testület tájékoztató és bemutató programokkal várja a vendégeket.
11:00 órától óránként idegenvezetéssel egybekötött egyetem-túra indul az „A" épület földszintjéről. A „B" tanulmányi épület földszintjén fesztiválsarkot rendeznek be, ahol részletes tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők az egyetemi rendezvényekről érintve az itt szervezett házibajnokságokat, illetve a Gólyatábort, Gólyabált és a hallgatói rendezvények programjait is megismerhetik.
A „B" épület földszintjén található LEGO közösségi térben
rajz szakos hallgatók elkészítik a vállalkozó kedvű látogatók karikatúráját.
A Hallgatói Szertár Klubban (Campus Hotel alagsora) betekintést nyerhetnek a látogatók az egyetemi játék-bajnokságok világába és természetesen ők is próbára tehetik ügyességüket (FIFA-bajnokság, Honfoglaló-bajnokság). Az egyetemi kosár és röplabda pályáján a testnevelés szakos hallgatók várják az érdeklődőket egy sportbemutató erejéig és természetesen a látogatók itt is aktív szereplői lehetnek a játéknak, kipróbálhatják magukat teqballban és volleyteq-ben. A Campus Kollégium alagsorában található Élménylaborban a robotprogramozást, a számítógépes játékok világát és egyéb informatikai játékokat, ügyességi játékokat próbálhatnak ki a látogatók – tájékoztatott Tudja Dávid, az egyetemi Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke.





