Helló, Nyíregyháza! Jön a Bikini

Az idén már hetedik alkalommal pezsdül fel Nyíregyháza belvárosa április 20-án, pénteken, amikor a Helló, Nyíregyháza! című programmal kezdetét veszi a város nagyrendezvényeinek sora. A tavasznyitó esemény a város valamennyi korosztályának tartogat meglepetéseket.
Közel 10 helyszínen, több színpadon váltják egymást a fellépők. Délelőtt az óvodások töltik meg élettel a római katolikus társszékesegyház előtti teret, délután nyíregyházi zenekarok, valamint énekesek és táncosok közös flashmobja is szórakoztatja a nagyközönséget.
A sztárvendég ezúttal a Bikini zenekar lesz, mely esti koncertjével teszi fel a koronát a napra.
Mindezek mellett - a hagyományokhoz híven - teret adnak a kicsiknek, bemutatkozási lehetőségeket a civileknek, vidám kavalkád várja az érdeklődőket egész nap. A könyvszigeten hősökkel találkozhatunk, a vásári forgatagban pedig vásárfiát is választhatunk.





