Hirdetés

Két gimnazista feltalálója is van Nyíregyházának!

| 2018. 06. 07. | 13:54:00
Innovációs díjat nyertek.
Két gimnazista feltalálója is van Nyíregyházának!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A 27. alkalommal meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a június 5-i eredményhirdetésen versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség.

A 20 év alatti fiatalok számára meghirdetett verseny végső szakaszához érkezett. A több mint 100 pályázó közül az első fordulóból 69 jutott tovább, akik közül 57-nek sikerült kidolgoznia és bemutatnia pályázatát az akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottságnak.

A versenyen második helyezést ért el a nyíregyházi NYSZC Bánki Donát Műszaki Középiskola diákja, Tóth Bence és a Krúdy Gyula Gimnázium diákja, Zsigó Miklós.

Első díjat nyert

Matányi Marianna és Kákonyi Marcell (Ferences Gimnázium, Szentendre) „Cervelox 2.0 - Avagy: Tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz?” c. pályázata. A versenyzők által kifejlesztett, eddig sehol nem alkalmazott módszer egyszerűsége, olcsósága és gyorsasága lehetővé tenné, hogy akár minden, iskolába kerülő kisgyermeken elvégezhessenek egy tesztet, hogy megtudják, nem ajánlatos-e további, részletes vizsgálatokat végezni a két agyfélteke nem megfelelő együttműködésének felderítése és a mielőbbi segítségnyújtás érdekében.

Novák Blanka (Egri Dobó István Gimnázium). „Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata” című pályázata. A Lycium barbarumban található bioaktív komponensek identifikációja, az innovatív, saját metódus alapján készített szaponifikált oldat antibakteriális hatású vegyületeinek műszeres mérése és azonosítása történt meg. A kutatás témája saját ihletésű, a kísérleteket, méréseket, elemzéseket önállóan végezte el a pályázó.

Tassi Timián Áron (Miskolci Herman Ottó Gimnázium) „Okoslámpa” című pályázata. A versenyző olyan lámpát tervezett és készített, amivel nem csak a látható fényt, hanem hang információt is el lehet juttatni jól körül határolt helyekre. Működése a LED fény hangfrekvenciával történő modulációján alapul.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Felborult egy autó a 36-oson
Felborult egy autó a 36-oson
Nyíregyháza külterületén.
Orvosi díj: rájuk szavazhat Szabolcsban
Orvosi díj: rájuk szavazhat Szabolcsban
Március 31-ig lehet szavazni.
Houstonból üzent a nyíregyházi űrhajós, Kapu Tibor
Houstonból üzent a nyíregyházi űrhajós, Kapu Tibor
A közgyűlésen kitüntetéseket, elismeréseket is átadtak.
Közel 128 milliárdból gazdálkodhat idén Nyíregyháza
Közel 128 milliárdból gazdálkodhat idén Nyíregyháza
2025-ben először tartanak közgyűlést a város önkormányzati képviselői.
Előbb a vasúti fejlesztés, aztán a 4-es négysávosítása
Előbb a vasúti fejlesztés, aztán a 4-es négysávosítása
Egy vasúti megálló megszűnik, de kettőt építenek Debrecenben.
Veszélyes a levegő minősége Nyíregyházán
Veszélyes a levegő minősége Nyíregyházán
Magas a szálló por koncentrációja.
Jön az országos Random Mozikaland!
Jön az országos Random Mozikaland!
Titkos filmvetítéssel vár február 19-én a Cinema City.
Házasodik? Mondjon igent Nyíregyházán!
Házasodik? Mondjon igent Nyíregyházán!
A hivatal még külön bejelentkezési csatornát is indított.
A vártnál gyorsabban emelkednek az ingatlanárak
A vártnál gyorsabban emelkednek az ingatlanárak
Az elemzők nem erre számítottak.
Hirdetés