Helyben járó
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Gazdaság
Közélet
Programok
Bűn
Sport
Életmód
Hirdetés
Hirdetés

Kezdődik! Ráncba szedik a lemaradt szabolcsi diákokat

| 2019. 02. 12 | 10:15:00
Indul a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram.
Kezdődik! Ráncba szedik a lemaradt szabolcsi diákokat
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egyetemisták segítik szeptembertől négy megyében a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, hogy megvalósíthassák tanulási, elhelyezkedési elképzeléseiket.

A Tanítsunk Magyarországért egyetemi mentorprogram hétfői debreceni megnyitóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a felkészítési kurzusra jelentkező mintegy háromszáz hallgató előtt a program indítását indokolva két tapasztalatot említett. Egyrészt – mondta – a kistelepüléseken élő 14 éveseknek nehéz elhagyni a megszokott környezetüket, "traumát okoz" az iskolaváltás. Másrészt az a nemzetközi tapasztalat, hogy azoknak a diákoknak az eredményei, akiket csak néhány évvel idősebb mentorok segítenek a tanulásban, 15-20 százalékkal is javulhatnak.

Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a program részleteiről elmondta, hogy a részt vevő egyetemisták három-négy 7-8. osztályos diákkal kezdik meg a közös munkát. A programot első körben négy megyében – Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar – 50 kiválasztott általános iskolában indítják szeptembertől. A jelentkező mentorok fél éves egyetemi kurzuson készülhetnek fel a "terepmunkára".

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hozzátette: középiskolásokat is bevonnak a mentorprogramba. A közös tanulás meghatározó élmény mind a középiskolásoknak, mind a kistelepülésen élő általános iskolásoknak, és a kialakult kapcsolatok a program lezárását követően is fennmaradhatnak - tette hozzá.

Kapcsolódó hírek
2023-ban lassabb a Nyíregyháza–Budapest vonalon az InterCity, mint 30 éve
2023-ban lassabb a Nyíregyháza–Budapest vonalon az InterCity, mint 30 éve
1993-ban Nyíregyházáról a Nyugatiba beérni pedig 2 óra 55 percbe telt.
Ingyen lepcsánka jár a nyíregyháziaknak
Ingyen lepcsánka jár a nyíregyháziaknak
Csak ki kell menni az adventi forgatagba.
A nyíregyházi hallgatók is szerepet vállalnak a térség felemelkedésében
A nyíregyházi hallgatók is szerepet vállalnak a térség felemelkedésében
Cél, hogy 2030-ra minden mai általános iskolás rendelkezzen szakmával vagy továbbtanuljon.
Ellenőrzik a nyíregyházi adventi vásár árusait
Ellenőrzik a nyíregyházi adventi vásár árusait
Ellenőrökre számíthatnak halszállítók és a vendéglátósok is.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés