Letartóztatták az embercsempészéssel gyanúsított ukránokat

A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírója június 21-én az embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte három ukrán állampolgárságú gyanúsított letartóztatását.
A megalapozott gyanú szerint az egyik gyanúsított megállapodott több ukrán katonaköteles személlyel, hogy 1000-2000 euróért, illetve amerikai dollárért segítséget nyújt nekik abban, hogy - jogszabályok megszegésével - a zöldhatáron keresztül Ukrajnából Magyországra jussanak. Az elsőrendű vádlott a bűncselekmény elkövetésébe bevonata két társát is.
Ők június 18-án Mezőkaszonyban találkoztak négy hadköteles ukrán állampolgárral, akiket gyalogosan kísértek a zöldhatáron keresztül Magyarországra. A határrendészek az illegális határátlépést hőkamera segítségével észlelték, majd megállították az elkövetőket és előállították a gépjárműben ülő személyeket.
A gyanúsítottakat a nyomozóhatóság akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja. Mindhárom férfi ukrán állampolgár, magyarországi lakó- és tartózkodási hellyel nem rendelkeznek, magyarországi kötődésük nincs. Figyelemmel az Ukrajnában fennálló háborús helyzetre is, a bíróság döntése szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezésük esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, vagy a büntetőeljárásban részt vevő személyek jogellenes befolyásolásával megnehezítenék a bizonyítást. Mindezekre tekintettel a bíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.
A végzés nem végleges, az ügyészség tudomásul vette, de a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be ellene.




