Megegyeztek az orvosok jelentős béremeléséről

Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután október 3-án reggel – több hónapos előkészítő munka után – találkozott a kormány és a kamara delegációja.
A megbeszélés tárgya a koronavírusjárvány-helyzet volt. Mindannyian látjuk, hogy a járvány felszálló ágban van, és amíg nincs vakcina, ott is marad – fejtette ki a kormányfő, hozzátéve: az előző napi brüsszeli tárgyalások után azt mondhatja, hogy reálisan nem lehet számítani vakcinára a következő év közepénél hamarabb.
Ezért az elkövetkező hét-nyolc hónapban a kórházak óriási terhelés alá kerülnek majd. Az orvosoktól és az ápolónőktől is emberfeletti munkára lesz szükség ahhoz, hogy „minden megfertőződött embert meg tudjunk gyógyítani, és a megfelelő ellátást biztosítsuk a számukra – hívta fel a figyelmet.
Orbán Viktor bejelentette: a kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó bértáblát, javaslatot a kormány elfogadta, az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn benyújtják az Országgyűlés elé. Megállapodtak továbbá arról, hogy ezzel párhuzamosan a hálapénzt is kivezetik a magyar ellátórendszerből.





