Megszúrt egy tűzoltót – kevesli az ügyész a 8 év letöltendőt
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a büntetése jelentős súlyosítását indítványozta annak a vádlottnak, aki megöléssel fenyegette meg a rendőröket, majd megszúrt egy tűzoltót.
A férfit a Nyíregyházi Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete, valamint felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 8 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben élő, italozó életmódot folytató vádlottal szemben február 21-én bűncselekmény gyanúja merült fel, amely miatt a rendőrök még aznap délután otthonában felkeresték. A súlyos fokban ittas férfi kiment a házból és kiabálva kérdőre vonta a rendőröket, hogy miért mentek oda, majd megöléssel fenyegetve őket bezárkózott a házba. Az elkövető korábban többször hangoztatott öngyilkossági szándékára figyelemmel a rendőrök segítségére tűzoltók érkeztek, akik áramtalanították az épületet és elzárták a vezetékes gázt. Miközben megpróbáltak bejutni a házba,
a vádlott egy 32 centi hosszú, 19 centi pengehosszúságú késsel az ablak előtt álló tűzoltónak a mellkasa irányába szúrt.
A sértett – társai figyelmeztetésére – védekezőleg hátrahúzódott, de a kés pengéje így is elérte a mellkasát. A tűzoltó a speciális védőruhának köszönhetően nem szenvedett sérülést. A vádlott ezt követően beljebb húzódott a házba és a kezében továbbra is kést tartva megöléssel fenyegette a vele szemben intézkedni próbáló hivatalos személyeket.
Az elkövetőt végül a helyszínre érkező rendőri erősítés fogta el és szállította kórházba.
A vádlott a bűncselekmény elkövetését tagadta, ezért az ítélet ellen védőjével elsősorban felmentésért, másodsorban eltérő minősítés és a kiszabott büntetés lényeges enyhítéséért fellebbeztek. Az ügyészség a büntetés súlyosítása érdekében nyújtott be jogorvoslatot.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint a törvényszék valóban eltúlzottan alacsony mértékben állapította meg a szabadságvesztés büntetés tartamát. A férfi személyisége fokozott társadalomra veszélyességet hordoz, így a kiszabott büntetés nem alkalmas a büntetési célok elérésére, ezért a fellebbviteli főügyészség a büntetés számottevő súlyosítására tett indítványt.