Olykor még álmodik Nyírbogátról a torontói roma asszony

Élénken él az emlékezetünkben az a 2008-2009 közötti időszak, amikor hónapokig tartotta rettegésben a romák ellen elkövetett aljas gyilkosságsorozat az ország főként roma lakosságát, köztük a Szabolcs-Szatmár-beregi családokat is. Tiszalökön egy éjszakai műszakba, munkába igyekvő férfit ért halálos lövés, Kislétán egy édesanyát a saját házában, álmában öltek meg, míg az ágyon mellette fekvő kislánya életveszélyes, örök életére maradandó testi és lelki sérüléseket szenvedett. Piricsén Molotov-koktélt dobtak egy, a falu végén álló házra. Sokan döntöttek akkor úgy, hogy mindenüket hátrahagyva - új otthont keresnek.

Így tettek a nyírbogáti Ircsiék is, akik meg sem álltak Kanadáig, Torontóig. Pedig itthon szép házuk, jószáguk volt, rendezett körülmények között éltek. Férje – aki 2 éve meghalt – önkormányzati képviselő volt, aki kérte, annak segített, járta a cigánysorokat nemcsak lakóhelyükön, de a környező településeken is. Az özvegyet kérdeztem, hogyan élnek Torontóban, sikerült-e beilleszkedni, és persze azt is: őket annak idején közvetlenül – családtagot, rokont – érte-e támadás a gyilkosságsorozat során.

– Igen, érintett minket is, de nevet nem akarok mondani – felelte Ircsi, aki kérte, csak a becenevét írjam, teljes nevét és gyerekeiét ne említsem. 15 év telt el az aljas támadássorozat óta, de még mindig félnek. – A párom, Laci önkormányzat képviselő volt, Brüsszelben is járt, nagyon okos volt. Egyszer bizony őt is megtámadták, leszorították kocsival az útról.

– Úgy emlékszem, már rács mögött voltak a gyilkosok, amikor úgy döntöttetek, elhagyjátok a hazátokat.

– Nem volt még ítélet, amikor 2011-ben kijöttünk. Én 52 éves voltam akkor. Először heten jöttünk ki, köztük a vejem, a 3 gyerek és az idősebbik lányom. Végül mindnyájan kijutottunk. Az intézetből neveltem egy gyereket és az apját, ők 8 hónappal később jöttek utánunk, a párommal.

Ircsiék nem a bizonytalanba vándoroltak ki, az asszony bátyja akkor már Kanadában élt. Az asszony 2 éve tett állampolgársági esküt, immár kanadai állampolgár.

A család az eltelt 13 év alatt bővült: 9 unoka és 4 dédunoka teszi boldoggá a nagymamát, aki elárulja: most várják az ötödik dédunokát, és azt is tudják, hogy kislány lesz. Gyerekei mind dolgoznak, a nagyobb unokák iskolába járnak. Büszkén meséli, hogy jól tanulnak, gyönyörűen beszélnek angolul, de otthon, a családban természetesen csak magyarul.

Ircsinek ugyan nem sikerült megtanulnia új hazája nyelvét, de azt mondja, mindent megért, ha pedig ki akarja fejezni magát, az okostelefonja segítségével megoldja a fordítást is. Két és fél évig dolgozott egy kenyérgyárban, de amikor párja megbetegedett, muszáj volt otthagynia a munkát, hogy az urát ápolhassa.

Nosztalgiával emlékezik azokra az időkre, amikor még minden rendben volt, akkoriban sokat jártak kirándulni kocsival, az egész családdal. 2022 óta már a családfő nélkül.

Elcsuklik a hangja, amikor arról kérdezem, vitt-e magával emlékeket az új életébe: „vannak emlékek, melyeket hoztam magammal, féltve őrzöm őket.

Még addig jó is volt, míg Laci élt”.

Most egy átlagos napja főzéssel kezdődik – mindig is imádott főzni -, majd bevásárlással folytatódik.

– Sokat kirándulunk a gyerekekkel, unokákkal. Csak hát nekem hiányzik Magyarország. A párom is otthon van eltemetve. A szüleink is. A sírokat gondoztatom.

Felemlegeti: rendezett körülmények között éltek Nyírbogáton. Soha senkinek a segítségére, támogatására nem szorultak. Volt házuk, kertjük, tartottak jószágot.

– Tudod, mi a rossz nekem itt? – kérdezi. – Hogy jószágot nem tudok tartani, mint otthon. Itt bérházban lakom.

Harmadmagával él egy háromszobás, két fürdőszobás lakásban. Felnőtt gyermekeinek külön lakása van.

– A kint élő romák tartják egymással a kapcsolatot. És persze nagy ünnepek, karácsony, szilveszter alkalmával is összejön a család. Nagyon jól megvagyunk – magyarázza, hozzátéve: „a magyarokkal nincs szoros kapcsolatunk, mert ők messzebb laknak, de van egy pár, akivel nagyon jóban vagyunk, és egy barátnőm, aki sokat segít.”

– Nagyon jó hely Kanada, nagyon rendesek itt az emberek. A buszon felállnak, helyet adnak – meséli. –  Itt ingyen van az orvosi ellátás, fogászat, kórház, esetenként még a gyógyszerek is. Nagyon elégedettek vagyunk a szolgáltatásokkal. Ugyanaz az orvosom 13 éve, mióta itt élünk.

Hogy szokott-e még álmodni Nyírbogátról?

– Igen, szoktam. És olyankor sírva ébredek fel.

Cservenyák Katalin

A romák ellen elkövetett emlegetett támadássorozat a magyarországi kriminalisztika történetének egyik legsúlyosabb bűncselmény-sorozata volt. A rasszista elkövetők 5 megyében, több településen – Galgagyörk, Piricse, Nyíradony-Tamásipuszta, Tarnabod, Nagycsécs, Alsózsolca, Tatárszentgyörgy, Tiszalök, Kisléta – hajtottak végre lőfegyveres vagy Molotov-koktélos támadásokat, melyek során összesen hatan haltak meg. A fegyverhez az elkövetők rablással jutottak.

Az egész magyarországi cigányságot félelemben tartó bandát 2009. június 21-én fogták el a rendőrök egy debreceni szórakozóhelyen, ahol közülük ketten biztonsági őrként dolgoztak. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy az elkövetők kapcsolatban álltak a debreceni szkínhedközösséggel, céljuk a cigányokhoz kötött bűncselekmények miatti megtorlás volt.

Büntetőperük 2011. március 25-én kezdődött, az ítéletet pedig 2013. augusztus 6-án hirdették ki. Az I., II. és III. rendű vádlott – K. Árpád, K. István és P. Zsolt – tényleges életfogytiglani szabadságvesztést, míg a IV. rendű Cs. István 13 év fegyházbüntetést kapott, ő 2022. augusztus 20-án szabadult.