Orbán: közel a világháború
– Soha ilyen közel nem volt még a világ ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen – mondta Orbán Viktor miniszterelnök március 10-én a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az ukrajnai háborúról szólva.
A kormányfő kijelentette: a nyugati világ vezetői háborús lázban égnek, annak megnyerésére buzdító, még több áldozatról szóló beszédeket tartanak és egyre veszélyesebb fegyvereket küldenek Ukrajnába. Rámutatott arra is: a nemzetközi közvélemény egyhangú békepártiság helyett ketté vált, a türkök, az arabok, a kínaiak vagy az afrikaiak ugyanis tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaznak.
– Fontos, hogy Magyarország egyszerre legyen katonailag erős és békepárti – hangsúlyozta a miniszterelnök. – Általában azok az országok tudják magukat megvédeni, ahol az ország polgárai szeretik a hazájukat, nem az az első gondolatuk, hogy hogyan meneküljenek el, hanem hogy hogyan lehet megvédeni a bajtól a hazájukat – fogalmazott a kormányfő. Kiemelte: ki kell alakítani a képességet, hogy mindenki tudja, mit kell tennie, ha baj van és kellenek azok az emberek, akik szükség esetén fegyveres erővel is megvédik a hazát.
Hozzátette: fontos ezért, hogy a honvédség ütőképes legyen, ezért növelni kell a létszámot, a hazájuk és hivatásuk iránti elkötelezettségüket, képzettségük szintjét, a megbecsülésüket és modern fegyverekkel kell ellátni őket. – Miközben mi a béke oldalán vagyunk, aközben azért Magyarországnak nem szabad védtelennek lennie – jelentette ki a kormányfő.