Rektort választanak kedden délután a Nyíregyházi Egyetemen

Rektort választanak ma, kedden délután a Nyíregyházi Egyetemen. Nemigen fér kétség hozzá, hogy a befutó Vassné dr. Figula Erika intézetigazgató főiskolai tanár lesz, ugyanis ő az egyetlen pályázó a posztra.
Figula Erika a Debreceni Egyetemen szerzett pszichológus diplomát 1985-ben. Jelenleg a Pszichológia Intézeti Tanszék vezetője.

Már 2015-ben is aspirált a rektori címre, akkor hárman pályáztak: rajta kívül dr. habil Onder Csaba, dr. Sikolya László. A második fordulóba utóbbi két jelölt jutott 8-8 szavazattal (Figula Erika 3 szavazatot kapott akkor), végül 2015. októberében Onder Csabát választotta retornak a szenátus.
Mint ismeretes, Onder Csabát 2017. év elején távozott posztjáról, miután Áder János köztársasági elnök az emberi erőforrások miniszterének javaslatára – lemondására tekintettel – a rektori megbízása alól 2017. január 16-ai hatállyal felmentette.
Miután egyetlen pályázó van a rektori posztra, valószínűleg már kora délután meglesz az erdemény. A megválasztott jelöltet augusztus elsején nevezi ki rektornak Áder János köztársasági elnök.


