Rendőrhalál Esztergomban: elhunyt a robbantó is

Egy rendőr elhunyt, többen pedig megsérültek egy esztergomi intézkedés során szeptember 20-án este. A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben, az eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak – tudatta az ügyészség.
A Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek és a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának jelenlétében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával egész éjszaka zajlott a szemle a helyszínen, ahol a rendelkezésre álló információk alapján az állapítható meg, hogy rendőri mulasztás nem történt az ügyben.
Az eddig beszerzett adatok szerint szeptember 20-án a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre.
A férfi az elsődleges adatok alapján ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő.
A robbanás következtében a TEK egyik munkatársa életét vesztette, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, civil személy nincs köztük. Az elkövető az elsődleges adatok szerint szintén meghalt a robbanásban. A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében haladéktalanul hajtja végre a szükséges eljárási cselekményeket.
Az ügyről részletesebb tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan pénteken adnak – tették hozzá.
Novák Katalin köztársasági elnök Facebook-oldalán nyilvánított részvétet az esztergomi robbantásban szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr hozzátartozóinak.
Az államfő azt írta, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése közben kapta a hírt az esztergomi tragédiáról. A köztársasági elnököt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója telefonon tájékoztatta az eset részleteiről. – Őszinte részvétem az elhunyt, szolgálatát teljesítő rendőr hozzátartozóinak, és mihamarabbi felgyógyulást kívánok a sérülteknek – írta Novák Katalin, aki közösségi oldalán megköszönte a rendőri szervek munkáját.





