Helyben járó
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Gazdaság
Közélet
Programok
Bűn
Sport
Életmód
Hirdetés
Hirdetés

Tisztességtelen gyakorlat? Eljárást indítottak a Microsoft ellen

| 2023. 07. 25 | 18:41:00
Úgy vélik, jogsértő lehet a fogyasztók tájékoztatása is.
Tisztességtelen gyakorlat? Eljárást indítottak a Microsoft ellen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyelei eljárást indított a Microsofttal szemben, mert feltételezése szerint keresőrendszerének új szolgáltatásával tisztességtelen gyakorlatot folytat a magyar fogyasztókkal szemben – közölte a versenyhivatal július 25-én az MTI-vel. A közleményben felidézik, hogy szoftvergyártó februárban integrálta a – ChatGPT-hez hasonló – mesterséges intelligencián alapuló chat funkciót Bing nevű keresőrendszerébe, ami a keresőfelületen segíti a kérdések megválaszolását, gépi tanulásához felhasználva a felhasználók által megosztott tartalmakat, adatokat és információkat is.

A versenyhatóság szerint azonban a cég vélhetően nem az észszerűen elvárható szakismerettel, szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat a szolgáltatással kapcsolatban. Úgy vélik, hogy jogsértő lehet a fogyasztók tájékoztatása a szolgáltatás teljeskörűségére, a válaszok megbízhatóságára, naprakészségére és megalapozottságára, valamint az igénybevételével összefüggő adatkezelésre vonatkozóan.

Feltételezésük szerint a fogyasztók vélhetően nem kapnak megfelelő információt arról, hogy megosztott adataikat miként használják fel a mesterséges intelligencia algoritmusának betanításához, mennyiben jeleníti meg őket más felhasználók kereséseire válaszolva, illetve hogyan lehet ezen adatokat eltávolítani a rendszerből. Kiemelték: a GVH-val lényegében egy időben indított vizsgálatot az amerikai versenyhatóság (FTC) is egy másik mesterséges intelligencián alapuló csevegőszolgáltatás, az OpenAI által működtetett ChatGPT ügyében. A vizsgálat tárgya az amerikai hatósági eljárás esetében is az adatkezeléssel és a szolgálatatás kockázataival kapcsolatos gyakorlata valószínűsíthető tisztességtelensége – közölték.

Közleményében a hivatal felidézte, hogy a GVH már hosszabb ideje nagy figyelmet fordít a nagy technológiai vállalkozások piaci magatartásainak vizsgálatára.

Az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt már versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságot fizetett Magyarországon. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, valamint a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását. A GVH hangsúlyozza: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

Kapcsolódó hírek
Betiltja a Meta személyes adatokon alapuló célzott hirdetéseit az EU
Betiltja a Meta személyes adatokon alapuló célzott hirdetéseit az EU
A vállalat szerint az EDPB tagjai már hetek óta tudnak a cég tervéről, és teljes mértékben együttműködtek velük.
Ritka égi jelenség: ránk mosolyog a Jupiter
Ritka égi jelenség: ránk mosolyog a Jupiter
Mindenki megcsodálhatja az igéző fényességű égitestet.
Hirdetés
Hirdetés