Véradásra várják a nyíregyházi egyetemistákat

Május 2-től május 16-ig országos egyetemi véradókampányt tart az Országos Vérellátó Szolgálat.
Az intézmény az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, országszerte 17 egyetemi helyszínen biztosítanak véradási lehetőséget.
Az eseményen a véradásra jelentkező hallgatók 20 százalékos kedvezménykupont kapnak, amelyet fesztiválbelépő vásárlásakor használhatnak fel, valamint a kampány végén nyereményjátékban is részt vehetnek. A fődíj egy ötnapos bérlet a VOLT Fesztiválra.
A játékban való részvételhez a fiataloknak az adatfelvételnél az érvényes diákigazolványuk felmutatásakor jelezniük kell, hogy az egyetemi véradókampány keretein belül jelentkeznek véradásra.
A véradáshoz személyi igazolvány, taj- és lakcímkártya, valamint a nyereményjátékban való részvételhez az érvényes diákigazolvány felmutatása szükséges.
A Debreceni Egyetemen Műszaki Karán május 12-én 8 és 12 óra között, a Kossuth Lajos 3-as számú kollégiumban pedig 13 és 17 óra között várják a véradókat.
A Nyíregyházi Egyetemen május 4-én 11 és 13 óra 30 perc között, a Miskolci Egyetemen pedig május 18-án 9 és 15 óra között lehet vért adni.





