Hirdetés

Debrecenben már bizonyított a Kisvárda új edzője

2019.06.18. 14:18

Debrecenben már bizonyított a Kisvárda új edzője
Kisvárdán is próbára teheti tudását a fiatal szakember (Fotó: kisvardakezi.hu)

Fiatal, sikeréhes szakember vezeti a várdai hölgyeket.

Hirdetés

Hirdetés

Bakó Botond lesz a Kisvárda élvonalbeli női kézilabdacsapatának vezetőedzője. A klub honlapjának hétfői közlése szerint az eddig megbízott edzőként dolgozó Dévényi János szerződése lejárt, így a következő idénytől a 38 esztendős székelyudvarhelyi születésű Bakó irányítja a csapatot.

Az edző elmondta: a kisvárdai játékosok egyelőre egyéni program alapján végzik az edzéseket. A közös munka július 8-án kezdődik, és a fizikai felmérések, majd azok kielemzését követően nyolchetes felkészülés következik, benne nyolc edzőmérkőzéssel.

Bakó mindössze 25 és fél éves volt, amikor kinevezték az orosházi NB I B-s felnőtt csapat trénerévé. Orosházáról másfél év után távozott, később dolgozott a Békés és a Csurgó férfi, valamint a Békéscsaba és a Fehérvár női együtteseivel. Edzőként legjobb eredményét a DVSC női csapatával érte el, akiket bajnoki ezüst- és bronzéremhez segített.

Bakó az előző két szezonban másodosztályú kluboknál dolgozott: 2017/18-ban a Szeged női, 2018/19-ben az Orosháza férfi csapatát irányította.

A Kisvárda a női NB I legutóbbi, 2018/19-es idényében a 8. helyen zárt.

Kisvárdakézilabda

Szóljon hozzá!

Hirdetés