Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyar győzelem a kódfejtők világversenyén

| 2016. 09. 12. | 22:23:00
Szabó Zoltán 29 évesen aratott győzelmet.
Magyar győzelem a kódfejtők világversenyén
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szabó Zoltán 29 éves magyar fizikus nyerte a GE Twitteren zajló globális informatikai versenyét, amelyen a GE legokosabb számítógépeinek beszélgetését kellett megfejteniük a résztvevőknek.

Világszerte több mint ezer IT-szakember, szoftvermérnök és adattudós, valamint profi és amatőr programozó kapcsolódott be a játékba a Twitteren, hogy az informatikai és kódfejtő képességeiket felhasználva előrébb jussanak – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.

A fiatal magyar szakember két hét alatt, elsőként fejtette meg a feladványt, így ő nyerte meg a tízezer dolláros díjat és emellett részt vehet a GE Minds + Machines elnevezésű, San Franciscóban megrendezendő novemberi konferenciáján is, ahol olyan szakemberekkel találkozhat, akik szintén megértik a mesterséges intelligencia emberi nyelvét.

A 29 éves magyar fizikus azért jelentkezett a versenyre, hogy a doktori értekezésének írása közben felfrissítse az elméjét.

A közlemény idézi Szabó Zoltánt, aki elmondta: "Ez volt a tökéletes kihívás számomra. Mivel a kriptográfia nagy szenvedélyemmé vált az elmúlt évben, így nem gondolkodtam sokat azon, hogy csatlakozzam a játékhoz. A játék első két feladata viszonylag könnyű volt, de a harmadik feladvány megoldása két hétig tartott."

Zoltán jelenleg azt várja, hogy a világ többi informatikusa is megfejtse a feladványt, mivel a verseny még nem zárult le.

A vállalat 25 ország IT szakértőit, szoftvermérnökeit, valamint profi és amatőr programozóit hívta játékba, hogy megfejtsék, miről beszélgetnek a GE számítógépei bináris nyelven, majd továbblépjenek a játékban. Több mint ezer szakember csatlakozott a játékhoz. Magyarország egyike azon országoknak, ahol a legmagasabb volt a résztvevők aránya.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés