Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az utcán verné meg Orbánt a Momentum

| 2018. 04. 12. | 15:34:00
Több ezren csatlakoztak a mozgalomhoz.
Az utcán verné meg Orbánt a Momentum
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Előrehozott tisztújítást tart a Momentum Mozgalom június első hetében - jelentette be a párt elnöke csütörtökön Budapesten.

Fekete-Győr András közölte: az elnökség úgy döntött, hogy olyan embereknek kell vezetniük a mozgalmat, akik megerősítéssel rendelkeznek.

Egyúttal közösségi finanszírozási programot indítanak annak érdekében, hogy eredményesen készülhessenek az európai parlamenti és az önkormányzati választásokra - tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta:

annál is inkább szükségesnek tartják a munka folytatását, mert nem változott semmi 2014 óta. Az ellenzéki parlamenti pártok újra csak ígérgetni tudták az irány- és rendszerváltást, vagyis folytatták eredménytelen küzdelmüket a kétharmados kormánnyal szemben. A Momentum viszont, amelyhez négy nap alatt négyezren csatlakoztak, soha nem volt olyan motivált, mint most

- hangoztatta Fekete-Győr András.

Úgy vélekedett, hogy csak a parlamenten kívül, az utcán lehet "megverni" ezt a rendszert (a politikus szó szerint úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktort az utcán kell megverni - a szerk.), hiszen az összes siker, a többi között a netadós tűntetés és a NOlimpia is az utcai politizálásnak köszönhető.

Ugyanakkor a Momentum az elkövetkező négy évben el akar jutni az ország valamennyi háztartásába, és el kívánja mondani az embereknek, hogy  van egy új politikai generáció, amely békét, európai felzárkózást hirdet és felszámolja a szegénységet.

Előbb-utóbb a jövő legyőzi a múltat. Orbán Viktor nem menekülhet el a sorsa elől, üldözni fogjuk minden egyes percében

 - fogalmazott Fekete-Győr András.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés