Hirdetés

Újabb miniszter, aki nem lesz tagja az új kormánynak

Szabolcsihír

2018.04.23. 20:52

Újabb miniszter, aki nem lesz tagja az új kormánynak
2012-től volt az Emberi Erőforrások Minisztérium vezetője (Fotó: Facebook)

Balog Zoltán új szerepben.

Hirdetés

– A jövőt illetően két hosszabb beszélgetésem volt a miniszterelnökkel a választások után. Azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma ebben a struktúrában és összeállításban marad. Nekem ezzel kapcsolatban voltak változtatási javaslataim, amiket ő nem fogadott el. Felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is – beszélt a távozásáról Balog Zoltán az Origónak. A korábbi Orbán-kormány emberi erőforrás minisztere a Polgári Magyarországért Alapítványt, a Fidesz pártalapítványát vezetheti a jövőben.

A református lelkészből lett politikus azt is elárulta, hogy kis létszámú kormány várható, mert Orbán Viktor „ebben a koncentrált működésben látja a hatékonyság egyik feltételét”.

Balog szerint a hangsúly az irányítás szón van, mert a miniszterelnök azt mondta, eddig vezette a kormányt, most irányítani akarja, amiben a Miniszterelnökséget vezető miniszter is a segítségére lesz.

Elmondta, az utódlás kapcsán Orbán három nevet kért, azok közül fog választani.

Orbán ViktorBalog ZoltánÚj kormány

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés