Hirdetés

Az egészségügyi dolgozók szerint Kósa Lajos nem mond igazat

szabolcsihir.hu

2018.12.06. 13:07

Az egészségügyi dolgozók szerint Kósa Lajos nem mond igazat

A magyarok 83 százaléka elutasítja a „rabszolgatörvényt”.

Hirdetés

Eleshetnek az önkéntes túlmunka utáni pótléktól az egészségügyi dolgozók a Munka törvénykönyvének változásai miatt. – Hiába mondja Kósa Lajos, hogy nem vonatkozik ránk, ez nem igaz, mert mindenkire kötelező, akire érvényes a Munka törvénykönyve. Ránk is vonatkozik tehát az új szabályozás, nincs szó más törvényről, ami ezt felülírná – mondta Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a Zoom.hu-nak.

Az ágazatban 416 órában maximalizálták a túlórák számát. Ebből 250 óra az, amit a munkáltató elrendelhet, a maradék pedig önként vállalt túlmunkának számít. Az új törvény pedig azt jelentheti – Soós szerint –, hogy az a munkavállaló, aki a kötelező 250 óra felett eddig önként vállalt túlmunkát, nagyon rosszul jár.

A 400 órára való emeléssel ugyanis gyakorlatilag megszűnik az önkéntes túlmunka, mert „hagyományos túlórának” számít majd a munkahelyen töltött plusz idő.

Így jóval kevesebb lesz a plusz juttatás is, mert ennek alacsonyabb a pótléka. Akár évente százezer forintnál több is kieshet egy átlagos fizetésből. Azaz anélkül, hogy bármi történne, ugyanannyit kell majd dolgozniuk, csak kevesebbért, pedig „már így is mindenki a teljesítőképessége határán van”.

Korábban több szakértő is arról beszélt, ha a dolgozók nem vállalnának önkéntes túlmunkát, akkor összeomolna az egészségügy. Így ha ezentúl már megérni sem fogja nekik túlórát vállalniuk, akkor végleg kritikus helyzetbe kerülhet az ágazat.

A Policy Agenda december 4-5. között készített reprezentatív kutatást, mely szerint a munkaképes korú lakosság 83 százaléka elutasítja a javaslatot. Mindössze 9 százalék támogatja a kormánypárti kezdeményezést.

A kutatásból kiderült, a dolgozók 12 százaléka ért azzal egyet, hogy a törvénymódosítással a munkavállalók többet kereshetnek majd, ugyanakkor a szakszervezetek által is képviselt kijelentéssel, miszerint „a túlóraszám növelésével növekszik a dolgozók kiszolgáltatottsága”, már 81 százalékuk ért egyet. 
Kósa Lajosrabszolgatörvény

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés