A Fidesz-frakció szóvivője kifakadt a baloldalra

mti

2020.07.05. 13:08

A Fidesz-frakció szóvivője kifakadt a baloldalra
Halász János (Fotó: mti)

Szerinte nemet mondtak a járvány elleni és a gazdaságélénkítő alapra.

Hirdetés

Hirdetés

A baloldal továbbra sem akar segíteni a járvány elleni harcban – hangoztatta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Debrecenben, sajtótájékoztatón, azzal kapcsolatban, hogy a baloldal nem szavazta meg a jövő évi költségvetést.

Halász János emlékeztetett: az Országgyűlés által pénteken elfogadott jövő évi büdzsé a gazdaság újraindításáról, valamint a munkahelyek megvédéséről szól, a járványügyi készültség fenntartása mellett.

"A baloldal azonban most sem volt képes a nemzeti egységre és összefogásra, nem szavazták meg a költségvetést", mindezzel nemet mondtak a járvány elleni és a gazdaságélénkítő alapra – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Szavai szerint "szégyen, ahogy a baloldal a járvány elleni védekezés során viselkedett, csak hátráltatták az egészségügyi és a gazdasági védekezést"; csak "valótlanságok terjesztésére és kamuvideókra futotta tőlük", és ezt a "gyalázatos viselkedést" folytatták a jövő évi költségvetéssel összefüggésben is, "nem érdekli őket a magyar emberek sorsa".

FideszHalász Jánosjárványkoronavírus

Szóljon hozzá!

Hirdetés