Aradszki András kormánypárti honatya a halál torkából jött vissza

2021.05.16. 16:25

Aradszki András kormánypárti honatya a halál torkából jött vissza
Aradszki András (Fotó: mti)

Már a nekrológját is megfogalmazták.

Hirdetés

Hirdetés

Aradszki András kereszténydemokrata parlamenti képviselő ötven napot volt lélegeztetőgépen a koronavírus szövődményei miatt. A politikus a Mandinernek idézte fel válságos egészségi állapotának és szerencsés felépülésének történetét, köztük azt, hogy rövid idő alatt annyira súlyos lett az állapota, hogy párttársai megfogalmazták a nekrológját is, bár erről a hozzátartozói csak utólag értesültek. 

A képviselőnek a második járványhullám elején enyhe megfázásos tünetei voltak. Kapart a torka, kicsit fájt a háta. Leteszteltette magát, és pozitív eredményt produkált. Hat napig otthon lábadozott, azonban folyamatosan magas, 39-40 fokos láz gyötörte. Az akkori protokoll szerint gyógyszerezték. A háziorvossal, aki eleinte szerette volna, ha elkerüli a kórházat, napi háromszor konzultáltak, végül a SOTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájára került.

A kezdő mellkas-CT-vizsgálat szerint mind az öt lebenyre kiterjedt a kór, a tüdő egyik oldala 80, a másik 50 százalékban volt érintett. Öt hétig gépi lélegeztetésen, mélyaltatásban tartották. A családját öt alkalommal is értesítették: a páciens lehet, hogy nem éri meg a reggelt.

A mélyen vallásos politikus felépüléséért rokonai, barátai, ismerősei, egyháztagjai imaláncokat szerveztek szerte az országban. A halál torkából szabadult parlamenti képviselő egész kórházi időszakából egyetlen hétre, az utolsóra emlékezik csak, miután három negatív teszt után a sima intenzív osztályra helyezték át. A klinika után Budakeszin, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben még három hétig  lábadozott. 

lélegeztetőgépkoronavírus

Hirdetés

Szóljon hozzá!