Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Putyin a lengyel elnök szerint politikailag elvesztette a háborút

| 2022. 03. 13. | 14:28:00
Az ukrajnai orosz invázió a második világháború óta nem látott méretű hadművelet - mondta.
Putyin a lengyel elnök szerint politikailag elvesztette a háborút
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A lengyel államfő szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök politikailag már elvesztette az ukrajnai háborút, és katonailag sem áll nyerésre.

Andrzej Duda a BBC brit közszolgálati televízió március 13-i, vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva úgy fogalmazott: az ukrajnai orosz invázió a második világháború óta nem látott méretű hadművelet, és az orosz haderő elsöprő túlerőben van az ukrán hadsereghez képest, jelenleg mégsem képes győzelmet aratni.
Arra a kérdésre, hogy Putyin elszánhatja-e magát vegyi fegyverek bevetésére, ahogy attól egyes nyugati szakértők tartanak, Duda azt mondta: az orosz elnök "bármit bevethet", mert nagyon nehéz helyzetbe került.

Nagyon érzékeny ügy

Arra a felvetésre, hogy tömegpusztító fegyverek bevetése esetén a NATO-nak be kellene-e avatkoznia, a lengyel elnök kitérően azt mondta: mindenki reméli, hogy Putyin semmiféle ilyen eszközt - sem vegyi, sem biológiai, sem nukleáris fegyvert - nem használ. Ha azonban ez mégis bekövetkezik, az fordulatot jelentene, és a NATO-nak komolyan el kellene gondolkodnia a további teendőkön, mert ez már veszélyes helyzetet teremtene nemcsak Európa, nemcsak a szűkebb közép-európai térség, hanem az egész világ számára - mondta Andrzej Duda.
Arra a kérdésre, hogy a lengyel légierő MiG-29-es harci repülőgépeinek esetleges átadása Ukrajnának milyen hatást gyakorolna, a lengyel államfő úgy fogalmazott: ez nagyon érzékeny ügy, és különböző vélemények hangzottak el arról, hogy Lengyelország átadja-e Ukrajnának ezeket a gépeket vagy sem.

Duda kijelentette: a lengyel közvéleményt komoly félelemmel töltötte el ez a terv, mivel Oroszország világossá tette, hogy hadüzenetnek tekintené a lengyel MiG-29-esek átadását Ukrajnának.
A Varsó által korábban felvetett elképzelés alapján Lengyelország összes MiG-29-es típusú vadászgépét áttelepítette volna a németországi Ramsteinben működő NATO-támaszpontra, és az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátotta volna azokat.
Az amerikai védelmi minisztérium azonban elutasította ezt a felajánlást, azzal az indokkal, hogy a terv erőteljes reakcióra késztethetné Oroszországot, és ez növelhetné a NATO és Oroszország közötti katonai eszkaláció lehetőségét.

A vasárnapi BBC-interjúban a lengyel elnök is azt mondta, hogy harci repülőgépek átadása, vagy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kérésének teljesítése, hogy a Nyugat létesítsen repüléstilalmi övezetet Ukrajna légterében, ahhoz vezethetne, hogy NATO-repülőgépeket kellene Ukrajna légterébe vezényelni. Ennek valószínűsíthető következményeként a NATO légiereje közvetlen konfrontációba kerülhetne orosz harci repülőgépekkel, és ez akár a harmadik világháború kitörését is jelenthetné - mondta Andrzej Duda a vasárnapi BBC-műsorban.
A repüléstilalmi övezet kialakítására vonatkozó ukrán kérés a háború kezdete óta többször is elhangzott, de a nyugati vezetők rendre egyértelművé tették, hogy erre nem kerülhet sor, mivel ilyen intézkedés a háború súlyos, egész Európára kiterjedő eszkalációjának kockázatával járna.

El kell kerülni a háborút Oroszországgal

Ben Wallace brit védelmi miniszter a BBC rádiónak nyilatkozva a minap szintén azt mondta: az ukrajnai repüléstilalmi zóna deklarálása óhatatlanul ahhoz vezetne, hogy a NATO légierejének orosz harci gépeket kellene lelőnie nyílt légi összecsapásokban.
A brit fegyveres erők vezérkari főnöke, Sir Tony Radakin tengernagy ugyancsak a BBC-nek nyilatkozva a minap kijelentette: a Nyugatnak mindenképpen el kell kerülnie a háborút Oroszországgal, mert egy ilyen háború a mostani rettenetes helyzetnél is még rosszabbat teremtene. "Semmit nem akarunk kevésbé, mint a háborút Oroszországgal" - fogalmazott a brit vezérkari főnök.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés