Hirdetés

Gyurcsány a 33 millióért privatizált céget egymilliárdért adta el

2016.01.12. 17:01

Jövedelmező politikai kapcsolatai révén vált üzletemberré - mutatott rá a kormánypárti képviselő.

Hirdetés

Hirdetés

Hollik István, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő egymilliárd forintot "kaszált" 33-szoros tiszta haszonnal amikor a közelmúltban értékesítette hengergumizó vállalatát.

Gyurcsány Ferenc 1994-ben, a szocialista-szabaddemokrata kormány idején 33 milliót fizetett a hengergumizó cégért, most pedig csaknem egymilliárdért adott túl rajta a legfrissebb hírek szerint - fejtette ki a kormánypárti politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Szavai szerint a volt kormányfő újabb egymilliárdot tett zsebre, egy olyan tranzakcióval aminek szálai a 22 évvel ezelőtti privatizációig nyúlnak vissza. Ez az üzlet is rávilágít arra, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták minden idők legkorruptabb kormányzását folytatták, és még a tranzakció után 22 évvel is "veszik ki a lovét" - ismertette Hollik István a Fidesz és a KDNP véleményét.

Közölte: Gyurcsány Ferenc - állításával ellentétben - nem üzletember majd aztán politikus lett, hanem éppen fordítva, már egyetemi évei alatt a kommunista párt vezetésében rutinosan mozgó, a KISZ országos vezetését is megjárt politikus volt. Jövedelmező politikai kapcsolatai révén vált üzletemberré - mutatott rá a kormánypárti képviselő.

Hollik István kitért arra is: ebben az időszakban született meg az Altus cégbirodalom, amely az úttörővagyon végelszámolását is végezte és amelyet kezdettől fogva az MSZP-SZDSZ kormány látott el privatizálandó cégekkel, illetve bevétellel, hitellel. Gyurcsány Ferenc ugyanebben az időszakban jutott hozzá a magyaróvári timföldgyárhoz, a Motimhoz is, s ehhez anyósa, Horn Gyula egykori kabinetfőnöke 700 milliós forintos hitelt biztosított - mondta.

Megállapította: Gyurcsány Ferenc Magyarország egyik leggazdagabb embere, de vagyonosodására nemhogy választ nem kapnak, hanem egyre több a kérdőjel és a homályos ügy. Az Altus ma is elfogadhatatlan és botrányos megbízásokból él - mondta és felidézte a az Európai Bizottságtól kapott másfél milliárdos megbízást, amely szerinte felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés