Hatszáz szíriai migránst helyeztek volna el a határ mellett.
Letett a román belügyminisztérium arról, hogy menekülttábort alakítson ki a magyar határ közelében - írja a hirado.hu a tárca honlapján csütörtök este megjelent közleményre hivatkozva.
Amint arról beszámoltunk, a Debrecentől száz kilométerre lévő, termálvizéről híres Szatmár megyei Tasnádon alakították volna ki a tábort. Petre Toba belügyminiszter tavaly decemberben a román parlament költségvetési bizottsága előtt beszélt arról, hogy a jelenlegi hat befogadóközpont mellett további három kialakítását tervezik. Az egyik lett vona ezek közül a tasnádi. Itt is, mint az Arges megyei Campulung és a Gorj megyei Bumbesti-Jiu városokban is régi csendőr-laktanyákat akartak erre a célra átalakítani.
A közlemény szerint a minisztérium "körültekintő vizsgálat" nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a kiszemelt laktanyák nem felelnek meg a követelményeknek, ezért a tárca vezetője elrendelte az átalakításukkal kapcsolatos előkészületek leállítását, ugyanakkor felszólította a bevándorlási hivatalt, hogy keressen más törvényes megoldást a menedékkérők elhelyezésére.
A magyar határ mellé tervezett menekültszálló terve ellen mind a helyi önkormányzat, mind a lakosság élesen tiltakozott. A településen hatszáz, elsősorban szír migránsnak akartak átmeneti otthont kialakítani. Romániának 6300 menedékkérőt kell befogadnia, amiről szeptemberben született határozat az uniós igazságügyi és belügyi tárcavezetők találkozóján. Az országban jelenleg hat befogadóközpont működik, ezeknek Bukarest és Giurgiu mellett a Máramaros megyei Nagysomkút (Somcuta Mare), a Suceava megyei Radócz (Radauti), Galati, valamint Temesvár ad otthont.