Tiszafüreden idén ismét lesz halünnep

civishir.hu

2021.07.07. 08:27

Tiszafüreden idén ismét lesz halünnep

Többek között Majka, Kowalsky, Bagossy, Péterfy Bori is fellép.

Hirdetés

Hirdetés

Tavaly – történetében először – elmaradt a Tiszafüredi Halasnapok, de idén újra lesz karnevál Tiszafüreden július 7. és 11. között. Ujvári Imre polgármester elmondta, törekvésük, hogy a természeti látnivalók és folyamatosan fejlődő szolgáltatások gazdag tárháza mellett – a turisztikai
szezon hátralévő részében – érdekes programokat is kínáljanak a turistáknak. Ezért úgy döntöttek, hogy idén kivételesen két nagy rendezvényt,
a Halasnapokat és a TÓMÉK fesztivált egy időpontban, Tisza-tavi Napok néven rendeznek meg.

Idén július 7-én 16 órától megnyitóval, 17 órától pedig a Tiszafüredi Halasnapok felvonulásával veszi kezdetét a város vadonatúj főterén a programsorozat. 14 kitűnő magyar művészeti csoport vesz részt a felvonuláson, akik már alig várják, hogy egy év kényszerű kihagyást követően ismét a karneváli hangulat legyen meghatározó Tiszafüred utcáin. 

Részletes program a letölthető mellékletben.

Az első halas „népünnepélyt" még 1978-ban rendezték meg azzal a céllal, hogy Tiszafüredet és a környező településeket összefogásra sarkallja. A fesztivált először ötévente tartották meg, 1995 óta azonban már évente számíthattak a térség kiemelkedő eseményére az idelátogatók. Ennek eredményeként a kilencvenes évektől egyre több turista is érdeklődött a Tisza-tó természeti értékei, a vízi sport- és strandolási lehetőségei iránt. Az ország különböző részeiről sokan a fesztiválra időzítették a látogatást, megteltek vendégekkel a hotelek, a kempingek és a magánszálláshelyek. A helyi értékekre építkező, többek között a karneváli felvonulásból, a horgászversenyekből, a halas ételkóstolókból, a légi bemutatóból, illetve az esti
koncertsorozatból álló eseménysorozat Tiszafüred és a Tisza-tó emblematikus programjává vált.
Tiszafüredhalasnapok

Hirdetés

Szóljon hozzá!