Ózdról indult, Debrecenben érhet kiváló irányítóvá

Cívishír

2021.02.11. 21:29

Ózdról indult, Debrecenben érhet kiváló irányítóvá
„Ez az én utam, és végre megtaláltam: ennek a tudatában éltem” (Fotók: Fogarasi Renáta)

Vámos Petra gyerekként hagyta Ózdon a családot. A húszéves irányító szerint a várva várt dolgok csak akkor jönnek el, ha megteremtettük hozzá az utat.

Hirdetés

Hirdetés

2019 nyarán érkezett a DVSC-hez Vámos Petra, a női kézilabdázás egyik legsokoldalúbb tehetsége. A játékossal beszélgetett a Cívishír a Debrecenig vezető útról, a beilleszkedésről, a nélkülözhetetlen alázatról.

Cívishír: Ózd nem a csapatsportokról híres – hogy kerültél a kézilabda közelébe?
Vámos Petra: Édesanyám atletizált, apukám hobbiszinten futballozik, én is sokat mozgó gyerek voltam. A kézilabdával párhuzamosan, amit 8 éves korom óta űzök, magam is atletizáltam, hetedikesként hagytam abba. A Lóci Diáksport Egyesületnél kezdtem játszani; az ózdi klub Barta Zsolttal éppen akkor indított utánpótláscsapatot második osztályosok számára. Csatlakoztam, és 13 évesen már a felnőttek között, az NB II-ben játszhattam.

Cívishír: Kisgyermekként is egyértelmű volt, hogy a kézilabda a te sportod?  
Vámos Petra: Már az elején éreztem. Az atlétika is fontos volt, jól kamatoztatható alapot adott, de csak futni, dobni vagy ugrani kissé unalmasnak tűnt (azért kislabdahajításban országos első helyezést szerzett – a szerk.). A kézilabdát sokkal látványosabbnak éreztem. Copfos, fejpántos, két számmal nagyobb mezben rohangáló kislányként megéltem a pályán a kreativitásom, az ügyességem fejlődését. Sok örömet adott a játék, de nem valamilyen átütő élmény miatt választottam a kézilabdát, hanem mert magától értetődően jól éreztem magam benne. Mindig is szerettem irányítani, együttműködni, odafigyelni a társakra.

Cívishír: Ilyen korán eldőlt a szereped? Egyáltalán: átlövőnek vagy irányítónak tartod magadat?
Vámos Petra: Korábban inkább olyan belső játékosként vettek számításba, akinek hol irányítói, hol átlövői feladatokat kell vállalnia, hiszen ezek gyakran felcserélődnek a meccsszituációkban. Valójában három-négy éve vagyok elsődlegesen irányító, és igen, ez az én valódi szerepem: egy jó zárás, egy kulcspassz olyan öröm, mint maga a góllövés.

Cívishír: A kis Vámos a pályán kívül is szerette irányítani a bandát?
Vámos Petra: Soha nem voltam nagyhangú, általában is jobb szeretem előbb felmérni, átlátni az adott szituációt. Inkább megfontoltnak tartom magamat, akinek szüksége van arra, hogy időről időre megkíséreljen külső nézőpontokba is belehelyezkedni. Akaratos vagyok a mai napig, de a gyerekkoromat végigkísérő dacosságomat talán magam mögött hagytam.

„Tízéves lehettem, amikor kimondtam magamnak, hogy én bizony kézilabdázó szeretnék lenni”

Cívishír: Kezdettől fogva tehetségként kezeltek?
Vámos Petra: Az edzőimtől már az első években kaptam kedvező visszajelzéseket, de abban az időszakban leginkább a szüleim „menedzseltek”. Ezt úgy kell érteni, hogy videóra vették a mérkőzéseket, otthon pedig visszanéztük. Ha kellett, gyakoroltak velem a kertben. Soha nem szidtak, nem helyeztek rám nyomást. Megjegyezték, ha úgy látták, hogy valamit nagyon jól csináltam, azt is, ha rosszul. De ezen a téren olyan arany középutat találtak, hogy soha nem szálltam el, miként a „semmit sem érek” érzése sem gyötört, ha esetleg nem ment annyira.

Cívishír: Annak ellenére hitelesek voltak előtted, hogy sosem kézilabdáztak?
Vámos Petra: Apukámnak jó szeme van a csapatjátékokhoz: a lőtt gólok száma helyett nálunk inkább azon volt a hangsúly, hogy mennyire tudom jobbá tenni a társakat. Ne csak befejező ember legyél, mondta el sokszor, hanem csapatjátékos. A meglátásaiból egy ideig remekül tudtam építkezni, majd természetesen az edzőim szakértelme vált meghatározóvá.

A Vámos család a 2019-es junior Eb döntője után; jobbra Vámos Míra, Petra 3 évvel fiatalabb húga, aki szintén NEKA-tanítvány Fotó: Cseh Péter

Cívishír: Hogy bírtad a versenysporttal és az iskolával járó kettős terhelést?
Vámos Petra: Heti három-négy, majd öt edzéssel egyre nehezebben. Nem az a típus vagyok, akiben minden tananyag első hallásra megragad, igenis oda kellett ülnöm a lecke mellé. Anyukám tanító, ami komoly segítséget jelentett. Tízéves lehettem, amikor kimondtam magamnak, hogy én bizony kézilabdázó szeretnék lenni: egyszerűen beleszerettem, edzést legfeljebb lázasan hagytam ki. Ez a hit adott erőt a tanuláshoz is, úgy voltam vele, hogy a céljaim érdekében muszáj megcsinálni.

Cívishír: Mielőtt teljesen új szakaszba lépett az életed, jött egy éles váltás: az ózdi felnőtt csapathoz kerültél – nagyon ijesztő volt?
Vámos Petra: Imádtam azt az időszakot! Igazság szerint szükségem volt arra az impulzusra, a sokkal gyorsabb tempóra. Ivády Csaba edzősködése mellett rendkívül szerettem tanulni, a felnőttek pedig látták rajtam az akaratot és befogadóan voltak. Miközben a legfiatalabb csapattársam is majdnem tíz évvel volt idősebb nálam. Vitt előre a szívem, minden edzést kihívásnak tekintettem.

Cívishír: A nem sokkal korábban indult Nemzeti Kézilabda Akadémiától ifj. Kiss Szilárdék felhívták édesanyádat, hogy mi lenne, ha Balatonbogláron folytatnád a sportot és az iskolát…
Vámos Petra: Nyitott voltam, egy percig se gondoltam. Az ózdi csapattársak közül nem mindenki örült, hogy elhagyom őket, pici kétséget is érzékeltem. A változás érzelmileg a szüleim számára volt a legnehezebb. Anyukám biztos volt abban, hogy a kézilabdázás miatt el fog jönni ez a nap, de abban a szellemben nevelt, hogy a legfontosabb az életben az az álom, aminek a megvalósításáért hajlandók vagyunk küzdeni.

Cívishír: Az általános iskola után Ózdról a Dunántúlra kerültél kollégistának: sosem inogtál meg?
Vámos Petra: A családom hiányát leszámítva alig vettem észre, hogy nem otthon vagyok, annyira jó társaim és nevelőtanáraim voltak a kollégiumban. Ez az én utam, és végre megtaláltam: ennek a tudatában éltem. De azért nehogy azt hidd, hogy könnyű volt! A NEKA kétfelé választja az akadémistákat: egyik részüket elhagyja a játék iránti szenvedély, amit a honvágy is gyöngíthet. A többieket viszont, akikben töretlen marad a hit, az az öt év felemeli. Esetemben a második év volt a vízválasztó, akkor azért a sok-sok gyerek közt rám tört a kétely: elég jó vagyok-e? Ha minden egyes nap mindent megteszek a sikerért, annak eredménye kell legyen: ezzel keltem-feküdtem, ezzel motiváltam magamat, hogy átlendüljek a magam kis hullámvölgyein. De gyorsan hozzáteszem, annyira szerettem csinálni, hogy akkor sem teherként éltem meg a kézilabdát, amikor még nem láttam tisztán a folyamat végét. Ebben óriási szerepe volt a trénereknek, akinek tényleg ittuk minden szavát: ha például a norvégok edzésmunkájáról lelkendeztek, tutira mi is a konditeremben fejeztük be a napot – mintegy ráadásként. Tudták persze, hogyan motiváljanak.

„Felvillanyozott, hogy Kovács Annától, Bulath Anitától és Jelena Despotovic-tól tanulhatok”

Cívishír: Min múlik, hogy lesz-e egy ígéretes gyerekből versenysportoló?
Vámos Petra: A munkát, a tehetséget, az alázatot és a hitet tartom a legfontosabbnak. Mit értek alázaton? Az edzőkkel és a csapattársakkal ápolt kölcsönös tiszteletet. Annak az elfogadását, ami esetleg éppen nem esik jól, nem érzed jogosnak, esetleg a hangnemmel van problémád. Annak a belátása, hogy a másik is hibázhat, a játékban éppen úgy, mint az edzői utasításokban, mindenben, hiszen bármelyikünknek lehet rossz napja. Egyébként az embernek reálisan felmérnie saját magát eleve vékony jég. Én sokáig alulértékeltem magamat, a már említett első két NEKA-s év nehézsége is ebből adódott. Hiába tudtam, hogy jó vagyok, közel sem stimmelt minden. A harmadik évtől a Bohus Bea-Hajdu János edzőpárossal tanultam. Utóbbi világosan kifejtette, hogy meccsenként tíz-tizenkét lövéssel igenis meg kell próbálkozzak, miközben én ennél sokkal szerényebb számokat produkáltam. Játsszak a kapura veszélyesebben, intett, hogy jobban lekössem a védőket, miáltal a csapattársaim előtt több lehetőség nyílik. Nehezen, de végül megcsináltam.

Egy anyának elég, ha „csak” anya

Anyukám nagyon szeretne mindent megteremteni, jól csinálni ahhoz, hogy a testvéremmel együtt sikeresek legyünk. Hálás vagyok érte, de előfordul, hogy az érzelmei átveszik az irányítást: orvossá, gyógytornásszá, pszichológussá „válik”, miközben felesleges engem e téren „megfejteni”, hiszen megvannak rá a szakemberek. Nem jó, ha közösen szorongunk, bőven elég, ha a szülő ilyenkor egyszerűen kiönti a szeretetét: itt vagyok, minden rendben lesz, és a sportoló megnyugszik – mondja Vámos Petra.

Cívishír: 2019 nyarán, egy fantasztikus, győztes junior Eb-t követően érkeztél a DVSC-hez. Mennyi ideig gondolkodtál az ideigazoláson?
Vámos Petra: A junior válogatott csapattársaim élvonalbeli kluboknál játszottak, én a NEKA-val csak NB 1/B-ben. Vagyis kérdéses volt számomra, hogy mire lennék képes az első osztályban. Több egyesület megkeresett, de engem a legjobban az villanyozott fel, amikor felvetődött, hogy Kovács Annától, Bulath Anitától és Jelena Despotovic-tól tanulhatok. Az inspiráló társak jelenléte mellett fontos szempont volt, hogy elegendő játéklehetőséghez jussak. E tekintetben úgy éreztem, kockáztatok a Debrecennel, hiszen egy kevésbé erős keretben könnyebb dolgom lenne. De bíztam abban, hogy ha elég keményen dolgozok, még ilyen remek játékosok mellett is lesz esélyem. A dolog anyagi része, bevallom, nem különösebben foglalkoztatott. Hála Istennek, minden jól sült el a Lokival. A mai napig rengeteget tanulok, örülök, hogy nem a könnyebbik utat, vagyis egy biztosabb játéklehetőséget jelentő klubot választottam.

Cívishír: Mi volt e váltásban a legnehezebb?
Vámos Petra: A NEKA-nál sokszor hallottuk, hogy burokban élünk, hiszen csak a sporttal és a tanulással kell foglalkozni, miközben olyanokkal vagyunk körülvéve, akiknek nagyjából ugyanazok a céljai. A balatonboglári kollégiumban egy rosszabb napon legfeljebb felvidítottuk, megvigasztaltuk egymást a szobatársakkal. Debrecenben viszont az üres lakás várt és kizárólag saját magamból meríthettem erőt a folytatáshoz. Miközben az is fordulatnak számított, hogy immár önállóan kell gondoskodnom saját magamról. Így már egészen más jelentősége van egy rossz eredmények miatti pénzbüntetésnek. A DVSC-nél egyszerűen jónak kell lenned; nem nagyon fér bele egy gyengébb nap. Itt minden egyes labdáért meg kell szenvedni, ha az edzőid és a társaid nem látják rajtad a küzdőszellemet, az veszett fejsze.

Az EHF-kupa címvédője, a Siófok ellen tavaly szeptemberben és decemberben is remekelt (a két mérkőzésen 21 gólt szerzett)  Fotó: DVSC Schaeffler

Cívishír: Sikerült barátokra találni?
Vámos Petra: A junior válogatottból ismertem a DVSC jobbszélsőjét, Arany Rebekát, a szintén irányító Borgyos Pannát és a kapus Szabó Dórát, de a magánéletben is elég határozott személyiséggel rendelkező kulcsjátékosokat nem. Ettől tartottam az elején: mennyire fognak hallgatni rám, a 19 évesre a pályán a felnőttek? Ez a félsz végül feloldódott, nincs olyan a csapatban, akivel ne tudnék legalább egy órát beszélgetni csak úgy. A saját korosztályommal nyilván közvetlenebb a viszony.

Cívishír: Van olyan a Lokinál, akinek a játékát különösen figyeled?
Vámos Petra: Ha csak arra gondolok, hogy Vantara-Kelemen Éva minden védekezésnél ellát instrukciókkal (ne álljak, mozogjak vagy menjek csapdázni)… neki is sokat köszönhetek. Vagy Kovács Annának, aki az idény elején sokszor nyugtatott, erősített, hogy minél összeszedettebb legyek irányítóként. Minden nap motiváljuk, húzzuk egymást a többiekkel, ezért nem tudnék egyetlen embert kiemelni. Általában sem voltak bálványaim. A kedvenceimet, közülük is leginkább Nora Mørk-öt és Stine Oftedalt, inkább olyan szemüvegen keresztül néztem, hogy vajon mit vehetnék át tőlük. Több sportolótól olvastam életrajzi könyvet; tudtam meríteni Hosszú Katinkától (főként, hogy miként kapta magát össze a 2012-es olimpiai kudarcot követően), de inkább a saját céljaimra szeretek fókuszálni. Hogy a DVSC-nél kitől tanultam a legtöbbet? Már csak a tapasztalatánál fogva is Köstner Vilmos az, akinek a véleménye, a meglátásai, a játékról vallott gondolatai a leginkább hatottak rám. Nagyon örültem a másodedző, Kudor Kitti érkezésének, ráadásul irányítóként játszott, így különösen sokat tudok kérdezni tőle.

Valahogy így…  Fotó: DVSC Schaeffler

Cívishír: Mennyire van szükséged külső nyomásra a legjobb teljesítményed eléréséhez?
Vámos Petra: A NEKA-nál részem volt a dicsérős és a számonkérős edzői stílusban is, de úgy vagyok vele, hogy ennek egy határon túl nem szabad számítania. Egyszerűen nem engedhetem, hogy külső tényezők határozzák meg a játékomat, ugyanis akkor oda van a legfontosabb: a stabilitásom. A bennem élő rendszert semmilyen külső impulzus sem boríthatja fel. Ez nemcsak a különféle reakciókra igaz, ide kötődik például az eddigi legfantasztikusabb debreceni élményem is: amikor 2019 novemberében a ZORK Jagodina érkezett Debrecenbe az EHF-kupa csoportkörbe jutásáért, olyan hangulatot teremtettek az ultrák a Hódosban, hogy már a melegítésnél futkározott rajtam a hideg. Ébredjünk már fel, Petra, meccs van! Tényleg erőfeszítésbe telt átkapcsolni az agyamat: nincs itt senki, nem is ül itt senki… A külső tényezőket tehát el tudom engedni, a megszokásaimat azonban nem: meccsnapon mindennek centire stimmelnie kell, ha itthon játszunk, ha idegenben. Megvan, hogyan étkezem, mikor fekszek le előző nap, még a szüleimmel sem vagyok hajlandó találkozni a lefújás pillanatáig. Mindent kirekesztek, ami megkavarja a fejemet, telefonon sem hívnak ilyenkor. A mérkőzés előtt, még az utolsó komolyabb egyeztetést megelőzően kijövök melegíteni zenével a fülemben. Ezek azok a pillanatok, amikor annyira megnyugszom, hogy késznek érzem magamat a harcra.

Közel áll hozzá a nyolcas; a harcosok, az egyensúly, a szervezők, az irányítók száma

Cívishír: A junior válogatottnak csapatkapitánya is voltál; vezéregyéniségnek tartod magadat?
Vámos Petra: Ezen nem gondolkodom. Nehéz is az ilyen provokatív kérdésre úgy válaszolni, hogy az ember ne tűnjön álszerénynek vagy nagyképűnek. Szerintem az tud vezéregyéniség lenni, aki hiteles. Azaz komoly teljesítményre képes a pályán, azon kívül pedig előre viszi a társait, odafigyel rájuk, felkarolja őket. Összetett szerepkör. Nagyon igyekezni kell jó embernek lenni hozzá.

Cívishír: Kudarc, hogy kimaradtál a tavaly decemberi Eb-keretből?
Vámos Petra: Nem, hiszen csak húszéves vagyok. Azt, hogy válogatott lehettem a 2019-es, Japánban rendezett vb-n, az addigi munkám elismeréseként fogtam fel. Azt pedig, hogy nem volt zökkenőmentes a múlt őszöm, amikor át kellett vennem az elsőszámú irányító szerepkörét a DVSC-nél, én is éreztem. Ehhez időre volt szükségem, de miért is sikerült volna azonnal? A válogatottság az a plusz, amiért minden nap érdemes dolgozni, de nem dőlhetek a kardomba miatta. Jön, ha jönnie kell, amikor a teljesítményemmel kiérdemlem (azóta újra tagja a bő keretnek).

A DVSC 38-asa tavaly elkezdte a Debreceni Egyetemen gyógytestnevelő-testnevelő szakát. – Az egészségfejlesztő is érdekelt, végül ennél a szakpárnál maradtam. Szeretem, bár nagyon nehéz, szerencsére Tóvizi Petrával, aki szintén ezt választotta, tudunk beszélni a tanulásról. Jó, hogy ha nem mindig a kézilabda van a központban, frissen tartja a gondolkodást. A kikapcsolódást jelenleg leginkább a családommal töltött idő jelenti – tudtuk meg.
Nemrég Varsányi Nóra beszélt a Cívishírnek arról, hogy mennyire fontosnak tartja azt, hogy egy játékos a civil életben is képes legyen boldogulni.

Tavaly beiratkozott a Debreceni Egyetemre

Cívishír: Közhelyszámba megy, hogy mennyire csodáljuk a norvégok laza, győztes mentalitását. Átültethető?
Vámos Petra: Bonyolult kérdés. Nem megy varázsütésre. A hazai utánpótlás-nevelésben és közegben az eredmény nagyon hangsúlyos, hiszen hatással lehet az anyagiakra. Viszont egy ponton túl nem jó ennek alárendelni a gyerekek képzését, mert belefásulhatnak. Több utánpótlásversenyen jártam, előfordult, hogy egy francia szélső az egyik világbajnokságon csak egyszer lőtt kapura, akkor is a vonalra lépett, mégsem szúrták le. Mert olyan gyorsan futott, akkorát ugrott, hogy a következő évben leiskolázta a mezőnyt. A játék élvezete szintén fontos, de nehéz változtatni a megszokásokon. Tavaly én is féltem hibázni, a góljaim kilencven százalékát cselezésből lőttem. Féltem távolról lőni, nehogy elrontsam, ugyanakkor világosan éreztem, hogy ez kevés lesz. Nagyon sokat gyakoroltam a talpról lövést test mellett, test felett, ebben előrébb tudtam lépni.

Cívishír: „Hiszek abban, hogy minden úgy alakul, ahogy lennie kell, és akkor, amikor eljön az ideje”: visszatérő  mondat ez nálad.
Vámos Petra: A nehezebb NEKA-évek alatt anyukám mondogatta, hogy valamiért nem jön ki az a látványos teljesítmény, amit ő látni szeretett volna. Oka van, ha nem úgy jönnek össze a dolgok, válaszoltam mindig, olyankor még valami kell. Talán később érő típus vagyok. Minden időhöz kötött, és ahhoz, hogy valóra is váljon, nekünk kell megteremteni az utat.

Ratalics László

* Zárás: technikai elem, a játékos a testével gátolja az ellenfél védőmozgását, így segítve a saját társát például egy átlövésnél, egy betörésnél.

Galéria

dvscDebrecenÓzdkézilabdaNEKAVámos Petra

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Leader3