Hirdetés

Újabb skalpot gyűjtöttek a nyíregyházi kosarasok

Szabolcsihír

2022.02.04. 10:52

Újabb skalpot gyűjtöttek a nyíregyházi kosarasok
Fotók: Facebook

Hatalmas pontkülönbséggel nyert a Sunshine NYÍKSE.

Hirdetés

Hirdetés

A szezon egyik legkeményebb mérkőzésére készült február 3., csütörtök este a Sunshine NYÍKSE NBII-es kosárlabda csapata. A DEAC II együtteséhez látogatott a gárda, amely egyébként hazai pályán az egyik legnagyobb vetélytárs, Békéscsabát is megverte egy ponttal. 

Egy héten belül ez már a harmadik mérkőzése volt a tabellát vezető nyírségi csapatnak. 

Ezt a mérkőzést egyébként még januárról halasztották a debreceniek, hiszen több játékosuk is sérült és covidos volt. 

Most azonban teljes kerettel várták a nyíregyháziakat. A héten viszont a NYÍKSE küzdött játékos hiánnyal, hiszen sérülés, betegség, munka és családi elfoglaltság miatt először csak 8-an jelentkeztek játékra, ebből Skorcov betegségből épült fel. Végül az indulás előtt egy órával jelezte Tóth Viktor is, hogy sérülésből még nem teljesen felépülve, de vállalja a játékot. 

A mérkőzés feszülten kezdődött és az első negyed fej-fej mellett haladt, majd az 5. percben Asztalos duplájával és triplájával, illetve Savic duplájával már 6-12 -re vezettek a vendégek. 

Ezt követően is gyors kontrákkal és kemény védekezéssel operáltak, és Asztalos és Savic kosarai közé még Földesi triplája is becsúszott, 7-20 volt az állás. Úgy tűnt a nyíregyháziaknak minden simán megy. Időkérés után azonban agresszívabb hazai védelemmel jött vissza a DEAC és ebből pontokat is szereztek, a negyed vége 12-20 lett. 

A második negyed elején beragadt 2 percig mindkét csapat, majd a padról felállt Csirpák törte meg a kosárcsendet egy triplával.

A hazaiak vezéralakja, Vass Viktor betörésénél vitatott módon fújt a két játékvezető, és Asztalos megkapta 3. személyi hibáját, így a negyed hátralevő részében pihenőre kellett vonulnia.  A padról visszatérő Gáspár ugyanakkor jó ütemben érkezett, a támadásokat jól védte ki a Savic által vezényelt gárda, és Zajácz és Csirpák felváltva szorgoskodott a kosárszerzésben, így a 6. percben már újra 19 pont volt a vendégek előnye. Próbálta a NYÍKSE átlépni a 20 pontot, de ekkor újra két hazai tripla, és megint meccsben voltak a debreceniek. A két játékvezetőnek nem volt könnyű dolga, a hazaiak érezték a vesztüket, és keményen, sokszor durván (technikai, sportszerűtlen) védekeztek.

Kovács Tibor másodszor kért időt. Ez jónak bizonyult, és ezután Savic és Vida kosaraival újra 19 pontra nőhetett a különbség a félidőre. (32-51)

A második félidő elején újra sok faultot szereztek a nyíregháziak, és gyorsan ledolgozta hátrányának felét a hazai csapat. Egy 10-1-es rohammal már csak 42-52 volt az állás. De, Gáspár, Savic és Asztalos duplái és Vida újabb triplája meccsben tartotta a nyíregyháziakat. Így is a harmadik negyedet a DEAC nyerte 22-16-ra.

Jött a záró negyed, és érezhető volt, hogy a hazai csapat teljes keretét jól forgatva bármikor fel tud zárkózni percek alatt is.

A NYÍKSE játékosai az utolsó erőtartalékaikat mozgósították, és a 6. percig szinte felváltva születtek a kosarak, nem csoda, hogy még mindig 14 pont volt a különbség.  

Az idő vészesen ketyegett a hazaiaknak,  és az agresszív vendégvédekezésnek köszönhetően, egymás után Savic, Földesi és Tóth is betalált,  majd Gáspár kosarával a Sunshine NYÍKSE átlépte a 20 pontos különbséget. 

Az utolsó percben pedig már a hitehagyott Debrecen kosarába Csirpák és Vida is bedobott egy triplát, ezzel koronázva meg a győzelmet.

Rekord különbséggel, 27 ponttal nyert a Sunshine NYÍKSE a teljes kerettel felálló, örök rivális DEAC ellen. A végeredmény 67-94. Ezzel újabb nagy skalpot gyűjtött be Kovács Tibor gárdája és biztosan vezeti az NBII Keleti csoportját.

Savic B. - 21
Gáspár B - 14
Asztalos I. - 13/3
Zajácz K. - 8; 
Földesi N. - 10/6

Cserék: Vida Z. - 11/9; Csirpák P. - 9/6; Tóth V. - 8;  Skorcov G. - 

Legközelebbi mérkőzését az Eger csapata ellen játssza a Sunshine NYÍKSE február 11-én, pénteken itthon, a Bánki iskolában. 
Sunshine NYÍKSE

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés