Kiránduljunk! Túristvándi: vízimalom az Öreg-Túr partján

szabolcsihir.hu

2020.07.09. 09:17

Kiránduljunk! Túristvándi: vízimalom az Öreg-Túr partján

Csodás látvány és mennyei finomságok.

Hirdetés

Hirdetés

Túristvándinak, ennek a varázslatos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falunak a neve említésekor a legtöbb embernek Móricz Zsigmond jut eszébe, aki Életem regénye című művében úgy emlékszik a gyermekkorában itt töltött, rövid időre, hogy ez volt számára a „jellemformáló kohó”. Anyai nagybátyjánál, Pallagi Lászlónál lakott egy ideig, amikor a tönkrement családnak Tiszacsécséről költöznie kellett.

Az Öreg-Túr partján fekvő település szeretettel ápolja Móricz emlékét, már csak azért is, mert kőhajtásra innen szülőfaluja, Tiszacsécse is, ahol az író gyerekkorának első éveit töltötte. Ez a hely volt számára a tündérsziget.

Túristvándiban azonban nem feltétlen Móricz-emlékek nyomába eredünk. Hiszen itt található az ipari műemlék, amely már a 18. században őrölte az ide behozott gabonát. A túristvándi vízimalom helyén a hagyomány szerint már a 13. században is állt malom. Ez a mostani Mária Terézia uralkodása idején épült. És a mai napig működőképes. Nehéz ezt elképzelni a mai kor emberének, aki annak biztos tudatában vásárol mosógépet, hűtőt, hogy csoda lesz, ha még öt év múlva is használhatja.

Az Öreg-Túr partjára épült, túristvándi vízimalomhoz vezető utat elvéteni nem lehet, hiszen az út mentén malomkerékre emlékeztető virágtartók jelzik az irányt. A malomhoz érve hatalmas nyugalom telepszik a lelkünkre. Mintha megállt volna az élet. Csak a víz csobogását hallani és a fák leveleinek susogását. Emeljük tekintetünket a magasba, a vízimalmot övező park a helyiek szerint 260 éves fájára. Nagy idők tanúja lehet a hatalmas, öreg platán. Ne hagyjuk ki, álljuk körbe, fogjuk meg egymás kezét, és öleljük át a törzsét!

A 18. század második felében épült vízimalom egyedülálló ipartörténeti műemlék. Közép-Európában is ritkaságnak számít. 1927-ben korszerűsítették, majd a második világháborúban annyira megrongálódott, hogy félő volt, összedől. Sikerült azonban megmenteni. Az 196-as és 70-es években, majd 1995-98-ban is felújították. Eredeti szépségében csodálhatjuk meg, tetejére ismét zsindely került.

Lépjünk be a faajtón – mely a nap nagy részében nyitva áll –, és csodáljuk meg az egykori mesterek munkáját, precizitását. Segítségünkre lesz ebben Pogány Károly, aki a malom minden egyes alkatrészéről akár órákat is tudna mesélni. Sokszor gondolják a látogatók, azért tud ennyit a malomról, mert biztosan molnár a szakmája. Eláruljuk: nem molnár, műszaki ember, a vízimalmot őrlésre már akkor sem használták, amikor ő született.

Élvezetes előadása, ízes beszéde azonban magával ragad, és még azt is érdekelni kezdi a malom működése, akinek figyelmét az iskoláskori gyárlátogatások nem kötöttek le. Aztán, míg mindenki felkapaszkodik az emeletre, ahonnan közelebbről is megcsodálhatja a hengerszékeket, lehet elmélkedni azon is, vajon mi mindenről beszélgethettek itt hajdan a gazdák, míg arra vártak, hogy a gabonaszemekből liszt vagy dara, derce legyen.

Aztán következik a csoda, amit már a malom melletti kis fahídról figyelhetünk meg: lassan, méltóságteljesen beindulnak a vízimalom alulcsapós kerekei, majd a kellő fordulatszámot felvéve bizonyítják, hogy a 18. századi mesterek az akkori technikával még tudtak maradandót alkotni.

A malomhoz vezető keskeny járda mellett helyben termett gyümölcsökből készült lekvárokat is vásárolhatunk túristvándi asszonyoktól, de szép kosarak közül is választhatunk, ezeket Kárpátaljáról kerékpáron(!) hozzák magukkal a készítőik. Ha pedig mennyei finomságra vágyunk, a szomszédos kempingben kóstoljuk meg a kenyérlángost. Akárhányszor is visszagondolunk Túristvándira, a szánkban fogjuk érezni az ízét.

Cservenyák Katalin

Túristvándi

Szóljon hozzá!

Hirdetés