Nagy nemzetközi, vizes buli lesz Nyíregyháza mellett

2020.08.10. 15:07

Nagy nemzetközi, vizes buli lesz Nyíregyháza mellett

Erre érdemes lesz ellátogatni!

Hirdetés

Hirdetés

Augusztus 27. és 30. között rendezik meg a Nyíregyháza melletti Levelek taván az idei jet-ski Magyar Nagydíjat, amely Európa-bajnoki futam, a juniorok számára pedig világbajnokság egyik állomása is lesz. A Magyar Jet-ski Szövetség elnöke, Czeller Béla a tavalyi eredményes szereplés megismétlését várja a legjobb hazai versenyzőktől.

Hosszú évek után 2019-ben rendezhetett ismét Európa-bajnoki futamot Magyarország. A Leveleki Szabadidőpart taván lebonyolított Magyar Nagydíjon tíz magyar érem született, a színvonalas rendezésnek köszönhetően pedig hazánk kiérdemelte, hogy 2020-ban is otthont adhasson a versenynek. A koronavírus-járvány miatt a nagydíj az eredetileg tervezett júniusi időpontról augusztus végére került, ugyanakkor – miután Portugália lemondani kényszerült a maga viadalait – a program kiegészült a juniorok világbajnoki versengésével is.

Ha úgy vesszük, akkor a járvány nyertesei lettünk, hiszen 2006 óta most először rendezhetünk világbajnokságot

 – jelentette ki Czeller Béla, aki szerint reális esély van megismételni a 2019-es éremtermést. A szövetség vezetője roppant eredményesnek nevezte a tavalyi esztendőt, amivel szerinte a magyarok magasra tették fel maguknak a lécet. Megjegyezte: technikai sport lévén nehéz az esélyekről beszélni, hiszen egy esetleges gépleállás azonnal – akár az első helyről történő –kiesést jelent. Ennek ellenére az a céljuk, hogy a programot alkotó Ski (álló), illetve Runabout (ülő) kategóriákban megismételjék az előző évi eredményeket.

A Magyar Nagydíjon az Európa-bajnokság tizenhárom kategóriája mellett a fiatalok két világbajnoki versenyszámban, a Ski GP 3.2-es (13 év alattiak) és a Ski GP 3.3-as (13-15 évesek) kategóriában állhatnak jet-skijükre.
sportLevelek

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés