Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Így fogytak el az adventi ötletek Vásárosnaményban

| 2020. 11. 23. | 16:44:00
Végül a virtuális tér maradt.
Így fogytak el az adventi ötletek Vásárosnaményban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A koronavírus-járvány ebben az évben teljesen átírta az életünket. S amikor egy-egy rendezvény lemondásáról hallunk, talán bele sem gondolunk, mennyi tervezés, egyeztetés és munka előzte meg a háttérben, ami végül semmibe vész.

A Vásárosnaményi Tourinform dolgozói a közösségi oldalon osztották meg, mi mindennel készültek az adventre Bereg fővárosában - és hogyan írta át az egészet hétről hétre a járvány. 

"Nyáron, mikor egyik rendezvényt a másik után mondtuk le, abban bíztunk, hogy az adventet már a hagyományos formában, együtt ünnepelhetjük. Így is készültünk" - írták.

Szeptemberben megszületett az első programterv, melyben még szerepelt benne Mága Zoltán templomi koncertje, színházi előadás, a Szironta együttes harangkoncertje, azt terveztük, hogy minden óvodást és kisiskolást vendégül látunk a Movie Planetben, lesz Mikulás, élő Betlehem és még sok-sok egyéb program

- avattak be a részletekbe, majd az is kiderült, mi maradt a szép tervekből:

Azóta ezt a programtervet szinte hetente írtuk át, a megvalósítható rendezvények egyre fogytak, ma ott tartunk, hogy csak a virtuális térben lehetünk majd együtt!

A 2020-as év egy rendkívüli év, a COVID 19 világjárvány hatásai teljesen megváltoztatták a mi életünket is. Ez az év más lett, s ez az advent is más lesz, mint a többi volt. Nem lehetünk majd együtt személyesen a koncerttermekben, a templomokban, az adventi gyertyagyújtásokon, de az online térben, s legfőképpen szívünkben, a lelkünkben egymásba kapaszkodhatunk! - bizakodnak a város idegenforgalmának szervezői. Ráadásul éppen ez az év kiemelkedően fontos a tourinform volt és jelenlegi dolgozói életében: október 26-án volt 20 éve, hogy megnyitott az iroda.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés