Húsz évvel ezelőtt sokkal több lakás épült, mint manapság

Szabolcsihir.hu

2021.03.09. 11:59

Húsz évvel ezelőtt sokkal több lakás épült, mint manapság
Mintegy 219 lakást tartottak nyilván a megyében 2020-ban (Fotó: Freepik)

Egyre nagyobbak az újonnan épített lakások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Hirdetés

Hirdetés

Tíz év alatt 580-al csökkent a Szabolcs megyei lakásállomány a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint; míg 2010-ban száz lakásra 254 lakos jutott a megyében, addig tavaly 250. Szabolcs-Szatmár-Beregben 2010-ben 220 230 ezer lakást tartottak nyilván, ez 2020-ra 219 650-re csökkent.

Érdekesség, ami jól mutatja a globális pénzügyi rendszer állapota és a magyar lakáspolitika hullámzásait: amíg a megyében 2000-ben 1625 épített lakást regisztráltak, addig tíz évvel később csak 520-at, újabb kilenc év elteltével pedig 393-at (ez a legfrissebb adat). Az épített lakások átlagos alapterülete a húsz évvel ezelőtti 84 négyzetméterről növekedésnek indult: 2010-ben 103, 2019-ben pedig már 130 négyzetméter volt.

Az árakban csak az Észak-Alföld átlagára vetített adatok ismertek, így az a megyeszékhelyek (Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok) esetében egyáltalán nem mérvadó (egy nyíregyházi családi ház egy falusi ingatlannak a négy-ötszörösébe kerül): amíg a régióban egy átlagos használt lakótelepi lakásért 7,7 millió, egy társasháziért 9,4 millió, míg egy családi házért 8,1 millió forintot fizettek 2007-ben, addig tavalyelőtt 16,2 millió, 16,8 millió, illetve 8,8 millió forintba kerültek ezek a típusú ingatlanok.

Eközben a fővárosban a 2005-ös csúcshoz (12 ezer) képest lefeleződött a lakásépítés 2019-re. Az átlagos alapterület a húsz évvel ezelőtti 102-ről 72 négyzetméterre csökkent. A KSH szerint 2007-ben egy budapesti használt lakótelepi lakás átlagosan 10,3, egy társasházi 14,9, egy családi ház 25,9 millió forintba került. Tavalyelőtt ugyanezekért már 26,2, 37, illetve 53,2 millió forintot kellett fizetni. 
lakásépítésSzabolcs-Szatmár-Bereg

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés