Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hamis papírokkal vettek fel hitelt, négy bankot károsítottak meg

| 2022. 07. 14. | 11:12:00
Nyíregyháziak is az elkövetők között, a főszervező szökésben.
Hamis papírokkal vettek fel hitelt, négy bankot károsítottak meg
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Összesen 85 millió forinttal károsított meg több pénzintézetet egy bűnszövetség, melynek tagjai hamis számlakivonatok és munkáltatói igazolások segítségével vettek fel hiteleket. A budapesti nyomozók eddig 22 gyanúsítottat hallgattak ki, a főszervező ellen körözést adtak ki.

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntett, valamint hamis magánokirat felhasználása vétség miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály. Az eljárás egy pénzintézet feljelentése alapján indult, mert észlelték, hogy többen hamis bankszámlakivonatokkal és munkáltatói igazolásokkal igényeltek kölcsönt.

A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetői kör rossz anyagi körülmények között élő, elsősorban budapesti és nyíregyházi embereket vett rá, hogy hamis okiratokkal igényeljenek kölcsönt, majd a folyósított összegeket készpénzben adják át megbízóiknak.

A fővárosi gazdaságvédelmi nyomozók 2021. május 6-án egy budapesti bankfiókban fogták el az egyik hiteligénylőt, majd aznap három másik férfit is, akik közreműködtek a bűncselekményben. A bűnügyi elemzőmunka során megállapították, hogy hasonló módszerrel elkövetett csalások miatt nyomozás folyik a BRFK XX-XXIII. Kerületi Rendőrkapitányságon és a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon is, így ezeket az ügyeket egyesítették saját eljárásukhoz. A budapesti nyomozók eddig összesen 22 embert fogtak el, és hallgattak ki gyanúsítottként. Két szervezőt őrizetbe vettek, a többiek úgynevezett strómanok voltak, akik pár tízezer forintért vállalták, hogy a hamis iratokat felhasználva, saját nevükben hiteleket vesznek fel, noha tisztában voltak vele, hogy a törlesztésre nincs valós lehetőségük.

A négy további feltételezett elkövető ellen elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az egyikük július 13-án feladta magát, a többieket körözik.

A bűncselekménysorozattal az elkövetők négy pénzintézetet összesen 85 millió forinttal károsítottak meg, de a benyújtott hiteligények alapján a kárösszeg ennek duplája is lehetett volna.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés