Az európai helyzeten a világ erőegyensúlya múlik

2015.09.19. 15:27

Talányos jövőkép. Az Amerika egyeduralmára épített világrend válságban van.

Hirdetés

Hirdetés

Az elmúlt időszakban két nagyon fontos – egy amerikai és egy orosz stratégával készített – interjú is megjelent a Magyar Nemzet hasábjain, amelyekből az olvasó könnyedén megértheti a két birodalomra jellemző különbözőségeket. George Friedman a Stratfor nevű amerikai hírszerző és elemzőcég alapítója és elnöke. Az 1949-ben született Friedman holokauszttúlélő szüleivel együtt Budapestről emigrált az Egyesült Államokba. Elsősorban befolyása és kapcsolatrendszere miatt megkerülhetetlen, intellektuális tevékenységének színvonala és főleg annak eredetisége azonban számos szakember szerint erősen vitatható. Az árnyék-CIA -nek is nevezett cég vezetője The Next 100 Years (A következő 100 év) című könyvében egy amerikai- lengyel-román szövetség létrejöttét jósolja.

Elemzése szerint az egész világon az európai helyzet határozza meg az erőegyensúlyt. Magyarország két okból is fontos az Egyesült Államok számára:

Az egyik, mert van egy nagyon szép légibázisuk, Taszár, ami érdekel minket. Mindenekelőtt azonban ha Románia és Lengyelország is a szövetségesünk, akkor szükséges az észak-déli összeköttetés. 

Később még hozzáteszi:

Van a román-lengyel viszony, az Egyesült Államok támogatja. Magyarország közöttük van, hogyan is vonhatná ki magát ebből az alapvető stratégiai kapcsolatrendszerből?

De ez nem egy örökre szóló házasság, „hanem Magyarország érdeke, amit az Önök miniszterelnöke meg is ért”. Eléggé nyilvánvaló: ez nem a diplomáciában szokásos hangvétel. Az orosz titkosszolgálatot nem sokra tartja, Oroszország esetében pedig „egy olyan állam alkotóelemeit” látja, amely nem fenntartható. Friedman szerint 2025-re a gazdasági nyomás „megteszi ugyanazt Putyinnal, amit a cárral is tett”.

Ez az állítás azért is meglepő, mert a cári rendszert nyugatról pénzelt kommunisták döntötték meg. A Stratfor vezetője – egyébként helyesen – a politikai döntéseket az érdekekre vezeti vissza. Csak az a bosszantó, hogy minderről úgy beszél, mintha nagy titkok tudója lenne. Persze ő megteheti, hogy kimondja: „Izrael egy al-Kaida-származékot támogat, mert ez áll érdekében”. A cinikus Friedman szerint az Egyesült Államok nem tehető felelőssé a közel-keleti helyzetért. Véleménye szerint négy őshonos hatalom van a régióban: Irán, Törökország, Izrael és Szaúd-Arábia.

Nagyon különbözőek, csak az egyik arab, a többiek nem szeretik egymást és mindez nagyon kielégítő így az Egyesült Államok számára. Egy a közös bennük, hogy míg az amerikaiak tudnak vezetni, közülük egy sem.

Friedman úr nem szól róla, de az egyik „őshonos” nem arab hatalomhoz az Egyesült Államokat deklaráltan is különleges politikai-szövetségesi viszony fűzi. Hogy Izrael állam képviselői sem tudnak vezetni, az kétségkívül új információ. De az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államoknak sem sikerült bizonyítania vezetői képességeit. Az Irakban és Afganisztánban végrehajtott értelmetlen pusztítás után az úgynevezett arab tavasz támogatásával az egész közel-keleti régiót sikerült destabilizálnia. Az viszont vitathatatlan, hogy a globális nagyhatalom egyik ismert nyomásgyakorlójának van humorérzéke. Arra a kérdésre, hogy „lehet-e esélye a túlélésre ebben a közegben az elmúlt évek orosz-magyar közeledését uraló terveknek, a paksi atomerőmű-bővítésnek és a déli energiafolyosónak”, Friedman úr mindent elsöprő választ adott: „Bizonyos, hogy túlélhetik. Az oroszok tudják, hogyan kell építeni nukleáris erőművet. Csernobilban is megmutatták, nagyszerű volt”.

Nem sokkal később hasonló témájú interjú jelent meg a lapban, Fjodor Lukjanovval, aki az orosz Kül- és Védelempolitikai Tanács elnöke. Ő arról beszélt, hogy napjaink jellemzője a bizonytalanság, és az Amerika egyeduralmára épített világrend válságban van. Ennek egyik bizonyítéka Washington katasztrofális politikája a Közel-Keleten. Szerinte Kína jobban tart e bizonytalanságtól, mint bárki más. A Krím félszigettel kapcsolatban kifejtette, hogy a lakosság népszavazáson erősítette csatlakozási szándékát, ráadásul az úgynevezett kijevi forradalmárok fellépése közvetlen orosz-ukrán háborúval fenyegetett, ezért Oroszországnak lépnie kellett. A szakértő szerint a bizonytalanság előbb-utóbb eléri az olyan országokat is, mint Szaúd-Arábia, ami tovább növeli a káoszt. Felhívta a figyelmet arra, hogy „a Kína körüli tengereken éleződik a szembenállás, hiszen Peking a befolyás kiterjesztését törvényes jogának tekinti, az Egyesült Államok viszont térségbeli vezetői pozíciója gyengítéseként értékeli”. Érvelése szerint a TTIP ellen szerveződő Moszkva- Peking-szövetség csak formálisan Nyugat-ellenes, mert ennél fontosabb a „gazdasági együttműködésen alapuló eurázsiai stabilitás, az Eurázsiai Gazdasági Unió és a Selyemút által fémjelzett projektek összekapcsolása”. Az orosz geopolitikai stratégia józanságára utal az alábbi meglepő idézet:

Nézze, Kínával versenyre kelni Oroszország nem képes. Éppen ezért a Kreml helyesen gondolkodik, amikor nem harcolni akar a kínai elképzelésekkel, hanem ráépül ezekre és igyekszik pozíciókat fogni.

Lukjanov nagy kihívásnak tartja, hogy „a kulturális értelemben vett európai orientációt miként lehet összeegyeztetni a mindenekelőtt a gazdaságra, bizonyos tekintetben a politikára koncentráló ázsiai nyitással”. De a „legfontosabb feladat ma ennek az eurázsiaiságnak a pragmatizálása. Semmi szükség egy hanyatló korszak valóságtól elszakadt értelmiségi gondolkodásának felélesztésére. Aktív, alkotó eurázsiaiságra van szükség, olyanra, amely lehetőségként tekint erre a hatalmas területre, s amely abból indul ki, hogy Eurázsia a fejlődés új központja legyen”. Oroszországban identitáskeresés folyik, ám ennek jellege szerinte nem expanzív, hanem bezárkózó.

A két interjúban elhangzottak mögött ott húzódik az a közös felismerés, hogy Európa és Oroszország esetleges szoros szövetségkötése esetén az Amerikai Egyesült Államok elveszítené a világban betöltött vezető helyét. A válságba sodródott Európa számára némi reményre ad okot egy olyan politikai filozófia jelenléte Oroszországban, amelyik mentes az Európa-ellenességtől, és kész a kölcsönösen előnyös együttműködési formákra. Mindentől függetlenül: Eurázsia létrejöttének alapvető feltétele az egész világot megosztó amerikai intrikák semlegesítése.

Szalmási Nimród

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Ajánljuk még