Bűnügyi helyszínelő írt nőkről krimit

Nőnek lenni jó! Nőnek lenni nehéz. Nőnek lenni veszélyes… Főleg, ha az a cél, hogy eltüntessünk valakit. Ezekkel a sorokkal ajánlja a kiadó Törteli Eszter első regényét, az Anyahotelt. A könyv egy valódi, bűnügyi tapasztalattal rendelkező írónő tollából született.

Törteli Eszter már gyerekkorában tudta, hogy munkája során emberekkel szeretne foglalkozni. Először orvosszakértő szeretett volna lenni, de hamar rájött, hogy nem tud egyhelyben maradni. Inkább tovább keresgélt, és rendőr lett. Az évek során nyomozóból bűnügyi helyszínelővé vált, miközben tűzoltó és grafológus-írásazonosító végzettséggel is rendelkezik, emellett számos helyen oktat.

– Régóta gondolkoztam azon, hogy jó lenne egy könyvet írni. Talán azért, hogy azt a rengeteg tapasztalatot, amit összeszedtem más formában is hasznosítani tudjam. Valahogy azt éreztem, hogy én tényleg olyan könyvet tudnék írni, ami hiteles és valóságos. Az Anyahotel egy kitalált történet, de a valóságban is megtörténhetne. Az, ahogyan a könyvben a nyomozó gondolkozik, nagyon tükrözi az én gondolkodásmódomat. Így bele tudtam vinni a regénybe azt a kreatív agymunkát, ami a mi munkánkhoz nagyon is szükséges. Azt is bevallom, hogy sokszor éreztem – más könyvek olvasása közben –, hogy én ezt valóságosabban meg tudnám írni. Igazabban! Sokan, akik ilyen könyvet írnak, jó cselekményt találnak ki, de nincs tapasztalatuk ezen a téren. El tudják képzelni az eseményeket, de egyáltalán nem olyan elképzelni, mint benne lenni. Azok az érzések, amikor ott állsz, amikor döntened kell, amikor végig kell gondolni, hogy tényleges mi történik, ezeket nem lehet csak elképzelni, ezeket meg kell élni. Én ezt a fajta valódiságot próbáltam visszaadni a regényemben” – mondja a szerző.

Az Anyahotel négy nő élettörténetét és találkozását dolgozza fel, akik véletlenül elkövetnek egy bűncselekményt. Vagy ez sem véletlen? Nincsenek benne igazán pozitív karakterek, nincsenek benne hősök, nagyon árnyaltak a szereplők, mert mindenki jó és rossz egyszerre.

– Az Anyahotelt úgy fejeztem be, hogy nyitva hagytam benne egy csomó kérdést. Egyrészt gondolatébresztés gyanánt, másrészt azért, hogy folytatni lehessen. Az Anyahotel klasszikusan az a könyv, amikor teljesen tévúton viszi az író az olvasót. Vagyis viszem, viszem őket valami felé, majd az utolsó néhány oldalon az egész fejre áll. Közben persze rengeteg apró pici csavar van és a feszültség is végig érezhető, de a csattanó a végére marad – árulta el az írónő.