Fülöp sorsa a többi megkínzottért kiált
Egy életre megjegyeztük Fülöp nevét. Azét az elborzasztó arcú kutyusét, akit eltorzult lelkületű gazdái keserves kínhalálra ítéltek Nagycserkeszen. A zsineg, amellyel elkötötték a nyakát, torkát, belevágott a húsába, rövid láncra verték, enni, inni sem, vagy alig kapott. Egy fém hordó volt a menedéke. Fülöp fotója bejárta a világhálót.
Egy ország aggódott érte, és eddig példa nélküli adakozás kezdődött: napok alatt több mint 700 ezer forint gyűlt össze a csontsovány kutyust rabságából kimentő Nyíregyházi Állatbarát Alapítvány számláján Fülöp gyógykezelésére.
Aztán jöttek a biztató hírek és az újabb képek, amelyek már egy kedves, szomorú szemű kutyust ábrázoltak. Raska Andi, az egyik önkéntes nagyszombaton húslevest főzött, külön Fülöpnek, hátha attól hamarabb megerősödik. Úgy tűnt, fiatal szervezete, ha már ennyi szenvedést kibírt, átsegíti a bajokon, hisz már jó kezekben volt. Mindenki abban bízott, rehabilitációja után hamarosan elkezdhet egy boldog, gazdis életet.
Miközben állatorvosok, állatbarátok együtt küzdöttek, harcoltak az életéért, Fülöp szimbólum lett, a megkínzott állatok jelképévé vált. S elkezdett mindenki kicsit jobban odafigyelni a környezetében élő kutyusokra, tartási körülményeikre.
Ám Fülöp állapota váratlanul rosszabbodni kezdett. Kiderült, a torkára szorított zsineg nyelőcsőbénulást okozott, Nyíregyházán segíteni már nem tudtak, így a fővárosban a legjobb állatorvosok kezei közé került. Gyomorszonda, mesterséges táplálás, ideiglenes, szerető gazdi, majd újabb műtét következett.
És jött egy kép a Facebookon, ahogy az „idigazdi” kertjében, a tavacska mellett pihen, és néha már a játékokkal is ismerkedik. Igazi kutyapofija volt, és két nagy, szomorú szeme. Tegnap pedig kaptuk a sokkoló hírt, hogy Fülöp elment örökre. Ideiglenes gazdája mindvégig mellette volt, beszélt hozzá, és simogatta egészen addig, míg át nem kelt a Szivárványhídon.
Ennek a drága kutyusnak egész életében szinte csak ennyi simogatás jutott: pár órányi - a halál kapujában.
Aznap, mikor megtudtam, hogy Fülöp örökre elment, hazaérve megölelgettem a kutyáimat. Töppét sem szidtam meg, hogy megint széttépett valamit. Magamban hálát adtam azoknak az eddig gyűlölt, ismeretlen teremtményeknek (mert embereknek nem nevezem őket), akik „csak” az utcára dobták, sorsukra hagyták őket, de legalább kárt nem tettek bennük. Így kaptak még egy esélyt, hogy velem boldogan, biztonságban élhessenek.
Azt remélem, Fülöpnek egyszer emléket állítanak. Szobra jelképezi majd az összes kegyetlenséget, amelyet ember követett el állatok ellen. Forgalmas helyre teszik, hogy sokan menjenek el mellette, s aki látja, bátran emelje fel a szavát az állatkínzás ellen. Míg nem késő.
Cservenyák Katalin
