Az operátorok szóban adják át a szükséges vizuális információkat.
A cél az, hogy a fogyatékossággal élőknek észszerű megoldásokat nyújtsanak, ezt pedig 2019-ben csak az infokommunikáció segítségével lehet elérni – jelentette ki Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára december 16-án a Távszem projekt zárórendezvényén.
Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a látássérültek rendkívül nehezen jutnak információhoz, ezért indították el a Távszem projektet. Hozzátette: a digitális társadalom fejlődése óriási kihívás elé állítja a látássérülteket, a szövetség pedig azon dolgozik, hogy minden információhoz hozzájussanak. Ezért továbbfejlesztik a Távszemet, új alkalmazásokat dolgoznak ki.
A szervezet 800 látássérültnek biztosított okostelefont, amivel nemcsak a Távszemet, hanem más, a mindennapokat megkönnyítő applikációt tudnak használni. A Távszem operátorai a nap 24 órájában hívhatók, a tesztidőszak öt hónapja alatt több mint hétezer hívást bonyolítottak le, mintegy 300 órányi segítséget nyújtottak a látássérülteknek. Jelenleg több mint 700 felhasználója van a szolgáltatásnak, amelyre regisztrálni tavszem.hu oldalon lehet. A 2018. januárban indult Távszem 470 millió forint uniós és állami támogatásából valósult meg.
Az Országgyűlés decemberben elfogadta azt a törvénymódosítást, amely alapján 2021. január 1-jétől minden magyarországi, 16 évnél idősebb látássérült vagy vak ember részére biztosítják a térítésmentes látásrehabilitációt. A részletszabályokat a jövő évben dolgozzák ki.