Hirdetés
Hirdetés

Aki azt álmodta, állatkert-igazgató lesz

| 2017. 03. 10. | 19:44:00
21 kérdésre válaszolt Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója.
Aki azt álmodta, állatkert-igazgató lesz
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója több mint 20 éve áll az európai hírű park élén. Sportolt (14 éves súlyemelőként már az ifjúsági válogatott tagja, magyar bajnok, csúcstartó, sőt, olimpiai kerettag), tévézett (évekig állandó műsora volt a város első televíziójában), rádiózott (tíz évig dolgozott a nyíregyházi körzeti stúdióban), de mindig is állatkert-igazgató szeretett volna lenni – ez az álma 1997-ben teljesült. Munkáját eddig Fehér rózsa díjjal, Nyíregyháza díszpolgára címmel ismerték el, és volt az Év embere, megyei Prima-díjas. Huszonegyet kérdeztünk tőle.

1. Gratulálunk a három fehéroroszlán kölyökhöz. Tízes skálán ez mekkora szenzáció Európában?
Nem én vagyok az apjuk, de köszönöm a gratulációt, mert csillagjegyem szerint én is Oroszlán vagyok. Biztos ezért is vonzódom az oroszlánokhoz. Úgy érzem, sajátos közelségben élek a hím oroszlánokkal. Imádom, ahogy élnek. A fehér oroszlán hármas ikrek születése a parkban tízes skálán szerintem hetes.

2. Hány évesen határoztad el, hogy állatkert-igazgató akarsz lenni?
Állítólag 10 évesen, legalábbis így emlékeznek a szüleim, akik azt gondolták, nem számít, mit mond a gyerek, majd kinövi. De nem nőttem ki.

3. Gondoltad volna, hogy egyszer te leszel Európa legjobb állatkertjének vezetője?
Végig erre készültem, hogy jó lenne Magyarország legjobb állatkertjét megcsinálni. Volt egy pillanat, amikor azt hittem, soha nem válik valóra az álmom, de sikerült megvalósítani.

4. Mi a siker titka?
Amit ki is írtunk a parkban: Nem tudtuk, hogy lehetetlen, ezért megcsináltuk. És a többes szám is indokolt, hiszen nagyjából én gyűjtöttem magam köré, és én neveltem ki magam mellé a munkatársaimat, de ez csapatmunka.

5. Mire vagy a legbüszkébb a park elmúlt 20 évéből?
Nagyon nehéz kiemelni egyetlen dolgot az elmúlt 20 évből. Kétségkívül a legnagyobb teljesítmény a zöld piramis létrehozása volt, ami teljesen új pályára tette a parkot, meghozta az 500 ezer látogatót. Európában párját ritkító látványosság ez Nyíregyházán.

6. Mi a tipped, 10 nyíregyháziból hány ismer?
Talán minden második ember. Az állatparkot viszont mindenki.

7. Két lányod van. Örökölték az állatok szeretetét?
Félig-meddig. Nem állatbolondok, de az otthoni cicát nagyon szeretik. Kisebbik lányomban, Eszterben van a legtöbb belőlem, már, ami az állatok, állatkert iránti szeretetet illeti.

8. Mi a legjobb Nyíregyházában?
Aki ismer, tudja, hogy elvakult módon vagyok nyíregyházi, végtelenül szeretem. Az ország egyik legszebb, de mindenképp leginnovatívabb városa ez évek óta.

9. S mi a legrosszabb?
Nekem nagyon hiányzik a villamos. Nagyon sajnálom, hogy Nyíregyházán nincs.

10. Ha azt mondom, sport, akkor…?
Az egyéni küzdősportok híve vagyok, valamikor súlyt emeltem. A mérhető sportokat szeretem, amikor a bíró nem tudja az eredményt befolyásolni. Ilyen sport a súlyemelés: felemelted a súlyt, vagy sem? Vagy a gerelyhajítás, ahol az számít, milyen messzire sikerült elhajítani a szert. Az egyéni teljesítményt minden fölé emelem.

11. Sör, bor vagy pálinka?
Egyik sem, mert nem iszom alkoholt. Ez történelmileg így alakult.

12. Paprikás krumpli vagy csülökpörkölt?
Csülökpörkölt. A paprikás krumplit nem szeretem, abszolút húsevő vagyok.

13. (Kis)kutya vagy (nagy)macska?
Egyértelműen macska, lelki társ, a kutya elé helyezem. Volt kutyám is, de a macska megelőzi.

14. Ha utazás, akkor északra, délre, keletre vagy nyugatra?
Délre.

15. Motor, bicikli vagy kocsi?
Kocsi, ezt be kell töredelmesen vallanom. A másik kettő beázik, nem szeretem.

16. Ki a példaképed?
Az édesapám, dr. Gajdos László. Aki nemcsak egy nagyon okos, a tanítványai által is nagyra tartott ember, hanem 80 évesen újra elkezdett versenyszerűen úszni. Fiatal korában sokszoros bajnok volt, de most azt a célt tűzte maga elé, hogy 50 méteres gyorsban senior magyar bajnok legyen. A 80 évét és az elszántságát nagyon tisztelem.

17. Tévézés, rádiózás után kis kitérővel kerültél a parkba. Mi a jobb?
Mindkettőt szeretem. Értelemszerűen az állatkertben létezni nagyon jó dolog.

18. Turisztikai fejlesztésre a park 1,5 milliárdot kap. Milyen attrakció készül?
Új látogatócentrum és főbejárat épül, új kifutót kapnak a hópárducok, kialakítunk egy ökológiai tanösvényt, felépül az India-ház, és egy óriás röpde, melyben afrikai madarak lesznek.

19. A park első oroszlánja Elek volt, akiről tudjuk, nagyon fontos volt számodra, többször olvastuk, neki mondtad el minden bánatodat, örömödet. Van új kedvenced?
Elek a park alapító oroszlánja, nincs új kedvencem, minden itt élő állatot egyformán szeretek. Elek annyira különleges helyet foglalt el a szívemben, hogy pótolhatatlan.

20. Van az az állatkert, amelyikért elhagynád Nyíregyházát?
Nincs.

21. Melyik állat az, egyáltalán van-e olyan, amelyikkel teljesnek éreznéd a Nyíregyházi Állatparkot?
A Nyíregyházi Állatpark teljes, párját ritkítja a gyűjtemény. Többször felmerült, hogy lehetne pandánk is, nincs kizárva, hogy lesz, de nem létkérdés.

Cservenyák Katalin

További híreink
Európa-bajnok a Nyíregyházi Egyetem hallgatója
Európa-bajnok a Nyíregyházi Egyetem hallgatója
Dancs Lora a dobogó legfelső fokán.
Fegyverrel fenyegette a szabolcsi rendőröket
Fegyverrel fenyegette a szabolcsi rendőröket
Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség; akár 5 és fél évet is kaphat.
Rekordgyorsasággal fogyott el Nyíregyháza tortája
Rekordgyorsasággal fogyott el Nyíregyháza tortája
Cseresznyevirágos fehércsokis citrus tortát szolgáltak fel.
Garázs és lakóház ég Nyíregyházán
Garázs és lakóház ég Nyíregyházán
Az Arató utcából érkezett a riasztás.
Tiszalöki Vízlépcső: a legmagasabb szintig emelik a duzzasztást
Tiszalöki Vízlépcső: a legmagasabb szintig emelik a duzzasztást
Emelik a duzzasztás szintjét a Tiszalöki Vízlépcsőnél.
Bemutatják a Nyíregyházi Állatpark új igazgatóját
Bemutatják a Nyíregyházi Állatpark új igazgatóját
Új fejezet nyílik az intézmény életében - írják
Felismeri ezt a nyíregyházi tolvajt?
Felismeri ezt a nyíregyházi tolvajt?
Fagylaltozóból vitte el a kassza tartalmát.
Napelemparkokat fosztogattak Szabolcsban
Napelemparkokat fosztogattak Szabolcsban
A nyíregyházi rendőrök tettenérték őket.
Új igazgatója van a Nyíregyházi Állatparknak
Új igazgatója van a Nyíregyházi Állatparknak
Papp Endre több mint húsz éve dolgozik a Nyíregyházi Állatparkban.
Nevelőszülői képzés indul Nyíregyházán
Nevelőszülői képzés indul Nyíregyházán
Egy gyermeknek pont rád van szüksége.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Bérrendezés, valódi megbecsülés kell - írta a miniszter.
Ha visszatér a KATA, mire érdemes figyelni?
Ha visszatér a KATA, mire érdemes figyelni?
Egyszerre jelent egyszerűsítést és fegyelmezett bérszámfejtési, könyvelési kontrollt igénylő váltást.
Kakaós ostyát hív vissza a hatóság
Kakaós ostyát hív vissza a hatóság
Határérték feletti gluténtartalom.
Az Országgyűlés pünkösd után ül össze
Az Országgyűlés pünkösd után ül össze
Alacsonyabb miniszteri és államtitkári fizetéseket ígér a miniszterelnök.
Hirdetés