Hirdetés
Csodás lett a volt zsinagóga Kisvárdán
| 2019. 02. 08. | 14:38:00
Befejeződött a felújítása.
Gyönyörű lett Kisvárda emblematikus épülete, a volt zsinagóga, amely 1983 óta a Rétközi Múzeumnak adott helyet. Az 1900-as évek elején épült zsinagógát több ütemben újították fel kívül-belül. Rá is fért már a rekonstrukció, mert az utóbbi években, különösen kívülről nagyon leromlott az állaga.
A város honlapján közzétett fotósorozat alapján nagyon szép lett a közel 120 éves, a maga korában is impozáns épület, mely méreteivel és megjelenésében is a városban jelentős számban élt zsidóság tekintélyének súlyát fejezte ki.
Jelenleg az épület a Magyar Állam tulajdona, fenntartója Kisvárda önkormányzata.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Hármasiker-borjak születtek Nyíregyházán
A tehenészetben ez az első alkalom.
A nyíregyházi vonalon is járatokat bővít a MÁV
Több jármű indul az ünnepek alatt.
Tűz egy nyíregyházi társasházban
Az Erdő sorról érkezett a riasztás.
Két neves nyíregyházi szakember is az alkotók között
Bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet.
Hét vállalkozót vert át – Nyíregyházán letartóztatták
Z.L. közel negyvenötmillió forintos kárt okozott.
Nyíregyházi oroszlánkölyök Nemere új regényének főhőse
A novemberben elhunyt író könyvét az állatkertben mutatták be.
Közvetlen gyorsvonat Budapest és Kijev között
Debrecenen is áthalad.
Kilőtt svájci farkas: jöhet a vádemelés
Két nyíregyházi férfit gyanúsítanak.
Nyíregyháza nem egynapos program
A legrangosabb turisztikai elismerést kapta Furkóné Szabó Marianna – vele beszélgettünk a helyi vonzerőről.
Szpari-Fradi: a rendőrök is készülnek
Fokozott ellenérzést tartanak Nyíregyházán.
Taxikkal utazott, de sose fizetett egy újfehértói
Rendszeresen alkalmazta ezt a trükköt.
Bronzérmet nyert a magyar válogatott
Legyőzték a franciákat a kézilabda Európa-bajnokságon.
A magyar válogatott legyőzte Montenegrót
Kulcsfontosságú két pontot szerzett a csapat az Európa-bajnokság középdöntőjében.
Nagyszerű győzelmet aratott a Szpari hazai pályán
Az MTK-t győzték le a nyíregyháziak.
Győzelemmel mutatkozott be a Nyíregyháza az NB I-ben
Jó iramú, változatos mérkőzésen a Győrt győzte le 2-1-re.
Példátlan öldöklés egy vadfarmon
A tulajdonos abban reménykedik, hogy jelentkezik, aki érdemi információval bír a bűnesetről.
Magyar népünnepély Debrecenben
Izrael letudva, jöhet Svájc!
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Elképesztő baleset a Balaton partján
Teherautó rohant a házba. +Fotók!
A Ferencváros ellen a csoda kapujában volt a Nyíregyháza
Vezetett, de nem tudta megőrizni előnyét a Szpari a Magyar Kupa elődöntőjében.
A Magyar Kupa legjobb négy csapata között a Nyíregyháza
A másodosztályban játszó Szpari az NB I-es Kecskemétet győzte le.
Biztos ferencvárosi győzelem Kisvárdán
A mezőnyben harcosan és eredményesen küzdő, de a kapu előtt bizonytalankodó hazai csapaton gázolt át a bajnokaspiráns.
Négyet rúgott a Kisvárda az Újpestnek
A második játékrészben már-már örömfocit játszva iskolázta le ellenfelét a hazai csapat.
Gazdaság
Napenergia Plusz: még beadhatók a kérelmek
Eddig húszezer támogatási igény érkezett be.
A kormány bezárhatja az országot a vendégmunkások előtt
A szerdai kormányülésen a miniszterek elé kerülhet az a javaslat.
Két neves nyíregyházi szakember is az alkotók között
Bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet.
Utakat aszfaltoznának Ibrányban
Kiírták a közbeszerzést.
Bűn és bűnhődés
Hirdetés