Hirdetés

35 milliót zsarolt egy pártól a nyíregyházi álrendőr

| 2020. 10. 02. | 15:29:00
Évekig bujkált Írországban.
35 milliót zsarolt egy pártól a nyíregyházi álrendőr
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Írországban bujkált, 3 éve elkövetett zsarolásért kell felelnie annak a nyíregyházi férfinak, aki ellen most emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség - közölte a Szabolcsihírrel Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A nyíregyházi férfi társával még 2017-ben zsarolt meg egy nyíregyházi párt, akiktől közel 35 millió forint értékben szerzett meg ékszereket és készpénzt, majd Írországba menekült.

A középkorú férfi 2017. év elején nehéz anyagi helyzetbe került, ezért elhatározta, hogy bűncselekmény elkövetéséből tesz szert jövedelemre. Tervébe egyik fóti ismerősét is beavatta, és rávette, hogy a busás haszon reményében segítsen neki.

A két férfi 2017 márciusában reggel - magát nyomozónak kiadva - becsengetett a már előre kifigyelt nyíregyházi párhoz, akiknek egy rendőr igazolványnak látszó,

fényképes igazolványt mutattak fel, majd közölték velük, hogy házkutatási parancsuk van. 

Az elkövetők határozott fellépésére - a hamisított határozatot látva - a sértett beengedte őket, ahol a vádlott azt az előre kitalált történetet adta elő, hogy

a rendőrség egy bűnszervezetet leplezett le, akik betörésekből származó ékszereket értékesítettek, és tudomásuk van arról, hogy ezekből ők is vásároltak, ezért a házban lévő valamennyi értéktárgyakat most lefoglalják.

A sértettek vonakodnak átadni értékeiket, erre kilátásba helyezték, hogy ha ellenszegülnek, akkor bilincsben fogják elvinni őket, és letartóztatásba is kerülhetnek.

A pár a fenyegetés hatására átadta arany ékszereiket, valamint az otthon tartott több millió forint készpénzt.

A két férfi az aranyat mérlegen lemérte, majd mintha azok bűnjelek volnának, becsomagolta és felcímkézte. Távozásukat követően a zsákmányon elosztoztak, majd otthonukba távoztak.

A fóti férfit hamar elfogták, vele szemben a bíróság már jogerős ítéletet is hozott, míg nyíregyházi társa családjával együtt külföldre menekült. Őt 2019 őszén elfogatóparancs alapján  Írországban fogták el, majd átadták a magyar hatóságoknak. Az ügyészség vele szemben zsarolás minősített esete miatt most emelt vádat, vádiratában több éves fegyház büntetés kiszabását indítványozta.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Elítélik a várandós tiszarádi kislány gyilkosát
Elítélik a várandós tiszarádi kislány gyilkosát
A gávavencsellői férfi Nyíregyházán, egy erdős területen fojtotta meg 12 éves áldozatát.
Rekordszámú jelentkező a Nyíregyházi Egyetemen
Rekordszámú jelentkező a Nyíregyházi Egyetemen
11,77 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Egy grátisz gombnyomással azonnali nyeremények várnak rád!
Felismeri ezt a nyíregyházi tolvajt?
Felismeri ezt a nyíregyházi tolvajt?
A rendőrség biztonsági kamerák felvételei alapján keresi az elkövetőt.
Két embert is megvert a nyíregyházi téren
Két embert is megvert a nyíregyházi téren
Kamerafelvétel alapján keresik az elkövetőt.
Bemutatták, mit termesztett Kapu Tibor az űrben
Bemutatták, mit termesztett Kapu Tibor az űrben
A Debreceni Egyetem kutatói a nyíregyházi űrhajóstól vették át a kísérlet mintáit.
Épül a körforgalom a Stadion utcai csomópontban
Épül a körforgalom a Stadion utcai csomópontban
Gördülékenyebb és biztonságosabb közlekedést ígér a nyíregyházi polgármester.
Kulturális központot hoznának létre Nyíregyházán
Kulturális központot hoznának létre Nyíregyházán
Egy meglévő épületet bővítenének, fejlesztenének.
Hatmilliárdos fejlesztés a szabolcsi kórházakban
Hatmilliárdos fejlesztés a szabolcsi kórházakban
Energetikai korszerűsítés kezdődhet.
Elítélik a várandós tiszarádi kislány gyilkosát
Elítélik a várandós tiszarádi kislány gyilkosát
A gávavencsellői férfi Nyíregyházán, egy erdős területen fojtotta meg 12 éves áldozatát.
Gyermekpornográf tartalmakért fizetett a szabolcsi férfi
Gyermekpornográf tartalmakért fizetett a szabolcsi férfi
A nyomozók 10 adathordozót foglaltak le a fiatalembertől.
Fegyházba zárnák a rendőrökre támadó nyírségit
Fegyházba zárnák a rendőrökre támadó nyírségit
Csákánnyal hadonászott, és azt mondta, megöli az egyenruhásokat.
Felismeri ezt a nyíregyházi tolvajt?
Felismeri ezt a nyíregyházi tolvajt?
A rendőrség biztonsági kamerák felvételei alapján keresi az elkövetőt.
Többek között 37 orvos ellen emelhetnek vádat
Többek között 37 orvos ellen emelhetnek vádat
Az évek során több mint 4,5 milliárd forint kárt okoztak.
Két embert is megvert a nyíregyházi téren
Két embert is megvert a nyíregyházi téren
Kamerafelvétel alapján keresik az elkövetőt.
Illegális dohányfeldolgozó üzem a Nyírségben
Illegális dohányfeldolgozó üzem a Nyírségben
A nyaralót nem pihenésre használták.
Banki csalás: szabolcsi bűnözők kezén kattant a bilincs
Banki csalás: szabolcsi bűnözők kezén kattant a bilincs
A 41 ukrán gyanúsított után most a magyar szervezőket is elfogták. +Fotók, videó.
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Egy felmérés szerint hazánk a világ 17. legbékésebb országa.
Hátrányos helyzetű nőket futtatott Szabolcsban
Hátrányos helyzetű nőket futtatott Szabolcsban
A légyottokat követően a nőktől a pénz nagy részét elvette.
Drogszállítmányt kapcsoltak le a nyíregyházi rendőrök
Drogszállítmányt kapcsoltak le a nyíregyházi rendőrök
A 31 éves férfi éppen a Budapesten vásárolt kábítószert szállította.
A saját anyját ölte meg Nyíregyházán
A saját anyját ölte meg Nyíregyházán
Folytatódik az ügy tárgyalása.
Hirdetés