Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Molnár György filmrendező

MTI | 2026. 09. 23. | 19:11:29
Hazai és külföldi fesztiválokon filmjeivel mintegy ötven díjat nyert.
Meghalt Molnár György filmrendező
Molnár György (Fotó: magyar.film.hu/Molnár Péter Miklós)

Elhunyt Molnár György érdemes művész, Balázs Béla-díjas film- és televíziórendező – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége szeptember 23-án.

A 78 éves korában kedden elhunyt alkotót a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti, temetéséről és a búcsúztatás részleteiről a család a későbbiekben ad tájékoztatást.

Molnár György több száz különféle produkciót rendezett a komoly- és könnyűzenei, szórakoztató, ifjúság számára készített műsoroktól kezdve a dramatikus műveken át a mozifilmekig.

Budapesten született 1948. június 21-én. 1971–1975 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, Keleti Márton, valamint Makk Károly osztályába járt. 1976 óta rendezőként tevékenykedett. Először az MTV Szórakoztató és Zenei Főszerkesztőségén, 1988-tól a Drámai Főosztályon, az 1990-es évek közepétől a Rendezői és Operatőri Osztályon dolgozott, ahol főrendező, majd 2003-tól főmunkatárs lett.

Olyan tévéfilmeket készített itt, mint a Kern András főszereplésével készült Vigyázat, mélyföld!, az Örökkön-örökké, az Alapképlet, a Rossz orvos vagy a Három idegen úr. Mozifilmkészítési lehetőséghez 1989-ben jutott.

Mint a méltatásban kiemelték, ő vitte vászonra először Csáth Géza írásait. A varázsló álma című művét 1990-ben beválogatták a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) archívumába.

Gáspár Sándor, Kaszás Gergő, Kubik Anna, Benedek Miklós, Szacsvay László és Haumann Péter főszereplésével 1990-ben készítette el Vörös vurstli című alkotását, amelyet a Bergamói Nemzetközi Filmfesztiválon díjaztak.

A közlemény szerint azon kevesek közé tartozott, akik megfilmesíthették Esterházy Péter írásait: a Hrabal könyve és a Szív segédigéi szolgáltak az Anna filmje című alkotás alapjául, a Ráckevei Anna és Cserhalmi György főszereplésével készült film elnyerte a Salernói Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját.

Először filmesítette meg Tar Sándor műveit, az íróval közösen hozták létre az Egyszer élünk című alkotás forgatókönyvét, amelyért a Magyar Filmszemle legjobb forgatókönyv díját is elnyerték. Legutolsó mozifilmje a Karafiáth Orsolyával közösen írt Ki/Be Tawaret volt – idézték fel.

Az 1990-es évektől tanított a felsőoktatásban, tanszékvezető volt a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékén, 2012-től a Budapesti Metropolitan Egyetem (korábban BKF) Intézetvezetője, majd a Mozgóképművészeti Központ vezetője volt. A felsőoktatási hierarchiában elnyerte a professzori kinevezést, 2018-tól professzor emeritus volt.

A Film- és Tévéművészek Szövetségének főtitkára, majd alelnöke volt, a FilmJUS elnökségének az alapítás óta tagja, a Filmvilág Alapítvány kuratóriumának tagja, majd elnöke volt.

Hazai és külföldi fesztiválokon filmjeivel mintegy ötven díjat nyert, 1990-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2003-ban érdemes művész lett.
Szinte az összes filmjét feleségével, Dévényi Rita látványtervezővel együtt készítette.

További híreink
Hobót megdöbbentette Deák Bill Gyula halálhíre
Hobót megdöbbentette Deák Bill Gyula halálhíre
Öt évig volt a Hobo Blues Band tagja, de utána is rendszeresen felléptek együtt.
Meghalt Kardos Sándor Kossuth-díjas operatőr
Meghalt Kardos Sándor Kossuth-díjas operatőr
A Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
Magyar rapper az unió legmeghatározóbb helyi előadója
Magyar rapper az unió legmeghatározóbb helyi előadója
2025 végén a tízes listán Desh nyolc dallal szerepelt előadóként vagy közreműködőként.
Freddie Mercury nyolcvanéves lenne
Freddie Mercury nyolcvanéves lenne
Mindössze 45 éves volt a halálakor.
Új miniszteri biztost kap a filmipar
Új miniszteri biztost kap a filmipar
Petrányi Viktória a Filmreform Kerekasztallal is együtt dolgozik majd.
Elhunyt Failoni Donatella, Oszter Sándor özvegye
A tragikus hírt lánya, Oszter Alexandra osztotta meg a nyilvánossággal.
Nyíregyháziakat is elismertek az államalapítás ünnepén
Nyíregyháziakat is elismertek az államalapítás ünnepén
Szent István király ünnepe alkalmából adták át az idei állami és szakmai kitüntetéseket.
Átvilágítás indul a Nemzeti Színházban is
Átvilágítás indul a Nemzeti Színházban is
Vidnyánszky Attila igazgató a minisztériumban járt.
Nyíregyházi fesztivál: 13 ország kórusai énekelnek
Nyíregyházi fesztivál: 13 ország kórusai énekelnek
Hét ingyenes koncert a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon.
Jubilál a Vidor, Nyíregyháza fesztiválja
Jubilál a Vidor, Nyíregyháza fesztiválja
A jubileumra megújították a fesztivál arculatát is.