Hirdetés

Emlékérmen Kapu Tibor és Cserényi Gyula

MTI | 2025. 12. 02. | 09:31:25
A magyar űrrepülés előtt tiszteleg a jegybank.
Emlékérmen Kapu Tibor és Cserényi Gyula
Kapu Tibor kutatóűrhajós (b) és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank december 1-én, Budapesten.

A HUNOR program valódi jelentősége, hogy 45 év után ismét magyar űrhajós járhatott az űrben, ezért a jegybank húszezer forint névértékű ezüst, valamint háromezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki az esemény tiszteletére – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az érmék kibocsátása alkalmából tartott hétfői ünnepségen.

Felidézte, hogy Kapu Tibor az űrprogram keretében magyar egyetemek, cégek, kutatóműhelyek kísérleteit végezte el a világűrben, miközben tartalékos űrhajós társa, Cserényi Gyula a Földről támogatta.

A programmal elősegítették a magyar tudomány, és ezáltal a magyar gazdaság versenyképességének erősödését – emelte ki az elnök, hozzátéve, hogy a misszió így hozzájárult a magyar űrkutatás és tudományos élet nemzetközi elismertségének növekedéséhez, valamint új lehetőségeket teremthet ahhoz is, hogy "hazánk részese lehessen a világ egyik leggyorsabban fejlődő szektorának".

"Ma, a velünk együtt ünneplő Farkas Bertalan egykori küldetéséhez hasonlóan, Kapu Tibor és Cserényi Gyula küldetése egy olyan újabb nemzeti teljesítmény, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Küldetésük bizonyította, hogy a magyar tudás és kitartás a világ élvonalában is képes helytállni. Kapu Tibor repülése a magyar szellem és kitartás diadala, míg Cserényi Gyula felkészülése és jövőbeli szerepe biztosítékként szolgálhat arra, hogy a HUNOR program hosszú távon is fennmaradjon" – hangsúlyozta.

Varga Mihály felidézte, hogy a jegybank egyik feladata az árstabilitás elérésének fenntartása, ugyanakkor elkötelezett az értékőrzés, a pénzügyi ismeretterjesztés feladatai mellett is. Ennek kifejezésére az MNB 1968 óta rendszeresen bocsát ki emlékérmeket az ország jelentős történelmi-, tudományos-, kulturális eseményei és évfordulóira emlékezve. "Hazánk innovációban és az űrkutatásban elfoglalt szerepe tekintetében a 2025. évi magyar űrrepülés kiemelkedő mérföldkőnek számít, ezért erről a jegybank érme kibocsátásával emlékezik meg" – mondta.

A jegybank az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan űrutazása alkalmából 1980-ban bocsátott ki emlékérmét, így a HUNOR programot megjelenítő új emlékérmével a Magyar Nemzeti Bank 45 év elteltével immár másodjára tiszteleg a magyar űrhajózás előtt. A jegybankelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az emlékérmék elsődleges szerepe az értékközvetítés, valamint a figyelemfelkeltés, használatuk a mindennapi fizetési forgalomban kerülendő. Igényes művészi kivitelezésük miatt egyedi értéket képviselnek, a rajtuk szereplő névérték gyűjtői értékük megőrzését szolgálja.

A HUNOR magyar űrhajós programmal – Farkas Bertalan sikeres repülése után több mint 40 évvel – visszatértünk oda, ahova tartozunk – hangsúlyozta Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. "Ez egy olyan nemzetegyesítő pillanat, amelynek méltó megörökítése a Magyar Nemzeti Bank segítségével vált most lehetővé" – fűzte hozzá. Kiemelte, Magyarország a teljes magyar nemzetnek és a világ közvéleményének is azt üzeni ezzel a sikerrel: képesek vagyunk tudásalapú eredményeket elérni, jelen lenni a tudományos kérdések megoldásában, és mindezeket gazdasági tőkére váltani.

Kapu Tibor kutatóűrhajós a rendezvényen úgy fogalmazott: az érméken ugyan két arc látható, de a HUNOR mögött egy csapat, és egy ország közös sikere áll. "Számunkra az űrprogram közös erőfeszítés a legvégső határig, egy egész nemzetet képviselve" – emelte ki.

"Ez az érme a magyar űrkutatás új korszakát szimbolizálja" – mondta Cserényi Gyula kiképzett kutatóűrhajós. Hozzátette: a magyarországi felkészülés, az amerikai kiképzés, és Kapu Tibor sikeres küldetése a magyar tudomány, a mérnöki tudás és az emberi kitartás diadala. "Ez az érme nemcsak két űrhajóst ábrázol, hanem az egész ország, a magyar kutatók, cégek, emberek munkáját, hitét és összetartását jelképezi" – hangoztatta.

Az emlékérmék előlapján Kapu Tibor és Cserényi Gyula félalakos portréja és nevük látható. Az előlap szélén a Magyarország felirat, alsó félköriratban a húszezer és a háromezer forintos értékjelzés, bal oldalon a Budapest verdejel, jobb oldalon a 2025-ös verési évszám olvasható. Az emlékérmék hátlapján a csillagképként megjelenő csodaszarvas-motívum és Európát, benne Magyarországot jelölő földgömbrészlet látható, valamint a HUNOR program küldetés jelvénye. A földgömbrészlet ábrázolásától balra az emlékérmét tervező Graphasel Design Studio Kft. logója szerepel.

A hátlapon olvasható továbbá a Magyarok a világűrben 2025 felirat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Kétszáz méteren aszfaltoznak Balkányban
Kétszáz méteren aszfaltoznak Balkányban
Eredményes lett a közbeszerzés.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Szijjártó: százötven új munkahely Napkoron
Szijjártó: százötven új munkahely Napkoron
A településen 7,5 milliárd forintos beruházás valósul meg.
Kulturális központot hoznának létre Nyíregyházán
Kulturális központot hoznának létre Nyíregyházán
Egy meglévő épületet bővítenének, fejlesztenének.
Teljesen megújult a leveleki kastély
Teljesen megújult a leveleki kastély
A kívül-belül felújított műemléki épület turisztikai és rendezvényközpontként is várja a vendégeket.
Költsön okosan: mérlegeljen a vásárlás előtt!
Költsön okosan: mérlegeljen a vásárlás előtt!
A fogyasztóvédők a tudatosságra hívják fel a figyelmet.
Ellenőrizze az szja-bevallási tervezetét!
Ellenőrizze az szja-bevallási tervezetét!
Néhány kattintással jóváhagyható.
Kiemelten ellenőrzi a benzinkutakat a NAV
Kiemelten ellenőrzi a benzinkutakat a NAV
A szabályszegők akár 15 millió forintos bírságra is számíthatnak.
Palesztinbarát szervezet gyújtogatott Csehországban
Palesztinbarát szervezet gyújtogatott Csehországban
Az izraeli fegyverek gyártásának kulcsfontosságú központját gyújtották fel.
Elhunyt Chuck Norris
Elhunyt Chuck Norris
Családja közölte a szomorú hírt.
Szolgálatteljesítés közben hunyt el egy rendőr
Szolgálatteljesítés közben hunyt el egy rendőr
Zalavári Bálint Zsolt 22 éves volt.
Visszalépett a jobbik szabolcsi jelöltje
Visszalépett a jobbik szabolcsi jelöltje
Nem meghátrálok! - írja.
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Eredeménytelen volt az EU-csúcs.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Gulyás Gergely azt mondta, ők személyesen fenyegették Magyarországot.
Több száz játszótérre vonulnak ki a hatóság emberei
Több száz játszótérre vonulnak ki a hatóság emberei
Megnézik a hintákat és a csúszdákat is.
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Kezdődnek a lokális burkolatjavítási munkák.
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
A pártelnök szerint a Mi Hazánk biztosan bekerül az Országgyűlésbe.
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
Új funkcióval bővült az alkalmazás.
Szolgálatteljesítés közben hunyt el egy rendőr
Szolgálatteljesítés közben hunyt el egy rendőr
Zalavári Bálint Zsolt 22 éves volt.
Termékvisszahívás: szennyezett lehet a só
Termékvisszahívás: szennyezett lehet a só
A NÉBIH felhívja a figyelmet.
Visszalépett a jobbik szabolcsi jelöltje
Visszalépett a jobbik szabolcsi jelöltje
Nem meghátrálok! - írja.
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Eredeménytelen volt az EU-csúcs.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Gulyás Gergely azt mondta, ők személyesen fenyegették Magyarországot.
Több száz játszótérre vonulnak ki a hatóság emberei
Több száz játszótérre vonulnak ki a hatóság emberei
Megnézik a hintákat és a csúszdákat is.
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Kezdődnek a lokális burkolatjavítási munkák.
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
A pártelnök szerint a Mi Hazánk biztosan bekerül az Országgyűlésbe.
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
Új funkcióval bővült az alkalmazás.
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Egy felmérés szerint hazánk a világ 17. legbékésebb országa.
Hirdetés