Hirdetés

Esővel köszönt be az augusztus

MTI | 2025. 07. 31. | 16:29:18
30 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.
Esővel köszönt be az augusztus
Zápor, zivatar is kialakulhat (Fotó: Illusztráció/freepik)

A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet július 31-én juttatott el az MTI-hez.

Pénteken alapvetően napos, gomolyfelhős időre számíthatunk egy-egy futó záporral. A késő délutáni óráktól északnyugat felől felhősödés kezdődik, és ezzel együtt az ország azon részén megnő a záporok, zivatarok kialakulási esélye. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 27 és 32 Celsius-fok között alakul.

Szombaton míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön többnyire gyengén felhős idő lesz, nyugat felé haladva egyre több lesz a gomoly- és a fátyolfelhő, sőt az Alpokalján és északnyugaton már erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Legnagyobb eséllyel utóbbi helyeken alakulhat ki zápor, zivatar, nagyobb számban délután és este, kisebb számban hamarabb is. Másutt is előfordulhat csapadék, már a nap első felében is, csak kisebb eséllyel, legkevésbé az Alföldön lehet rájuk számítani. A déli, délkeleti szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szombaton 12 és 19 Celsius-fok között alakul. A csúcshőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között valószínű, a Nyugat-Dunántúlon lesz a leghidegebb, a Tiszántúlon a legmelegebb.

Vasárnap többnyire közepesen felhős lesz az ég, de ahogy a front halad kelet felé erősen felhős időszakok is előfordulhatnak. Késő délutántól nyugat felől határozottabb felhőzetcsökkenés veszi kezdetét. Összességében több helyen valószínű zápor, zivatar, a nap második felében viszont a csapadék súlypontja a keleti tájakra helyeződik, ezzel együtt a Dunántúlon már megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél megélénkül, elsősorban zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. Vasárnap kora reggel 14, 20, délután 23, 30 Celsius-fok valószínű.

További híreink
Ötven éve nem volt ilyen hideg május elseje
Ötven éve nem volt ilyen hideg május elseje
Megdőlt az ötvenéves országos hajnali hidegrekord.
Mínusz 6 fok is lehet május elsején
Mínusz 6 fok is lehet május elsején
Fagyos éjszaka előtt állunk.
Hajnali fagyokkal köszönt be a május
Hajnali fagyokkal köszönt be a május
Újabb hidegfront várható Szabolcsban.
Figyelmeztetést adtak ki Szabolcs vármegyére
Figyelmeztetést adtak ki Szabolcs vármegyére
Az erős, viharos szél felkavarhatja a port.
Felgyorsult a lucfenyők pusztulása Magyarországon
Felgyorsult a lucfenyők pusztulása Magyarországon
Országos felmérést készítettek a debreceni kutatók.
Hidegfront hoz lehűlést Szabolcsba
Hidegfront hoz lehűlést Szabolcsba
A szél helyenként viharossá fokozódhat.
Még két napig marad a jó idő
Még két napig marad a jó idő
Vasárnap hidegfront érkezik.
Veszélyjelzés: jég érkezhet Szabolcs egy részére
Veszélyjelzés: jég érkezhet Szabolcs egy részére
A zivatarokat apró szemű jég és erős szél kísérheti.
Lehűlés jön, hajnalban akár fagyhat is
Lehűlés jön, hajnalban akár fagyhat is
A hét közepén aztán melegedés kezdődik.
Túl vagyunk az év eddigi legmelegebb napján
Túl vagyunk az év eddigi legmelegebb napján
Országszerte meghaladta a maximum-hőmérséklet a 20 Celsius-fokot.
Sivatagi por, sáros eső érkezik
Sivatagi por, sáros eső érkezik
Erősödik a nappali felmelegedés.