Felszámolták a kékcsei családi drogüzletet

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kisvárdán elfogtak egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható és azóta letartóztatott, 45 éves kékcsei férfit. A rendőrök ezt követően elkapták a 21 éves, körözött fiát is. Szintén kábítószer-kereskedelem bűntett gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
Továbbá a Kisvárdai Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított azzal a panzióval szemben, amelyet illegális drogkereskedelemre is használtak, és február 25-én a szálláshely három hónapra történő ideiglenes bezárásáról határozott.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet.
Kérik, hogy akinek kábítószer-bűncselekményekről van információja, névtelensége megőrzésével tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán vagy a 112-es segélyhívón.




















































