Hirdetés
Hirdetés

Hantavírus: megkezdődött az utasok evakuálása

MTI | 2026. 05. 10. | 11:59:53
Kikötött az óceánjáró.
Hantavírus: megkezdődött az utasok evakuálása
Az MV Hondius holland óceánjáró (Fotó: MTI/EPA/LUSA/Elton Monteiro)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón május 10-én reggel.

Mónica García elmondta: az egészségügyi szakemberek már felszálltak a fedélzetre, hogy elvégezzék az utasok és a személyzet járványügyi vizsgálatát. Az érintettek továbbra is mind tünetmentesek.

Tájékoztatása szerint elsőként a 14 spanyol állampolgár hagyhatja majd el a hajót, az őket Madridba szállító repülőgép már indulása készen áll a repülőtéren. A második csoportban holland, német, belga és görög állampolgárok lesznek, köztük az utasok mellett a legénység néhány tagja is, akiket Hollandiába visznek.

Kérdésre válaszolva a spanyol egészségügyi miniszter elmondta: az evakuálási folyamat hétfő délután fejeződhet be, ekkorra várják ugyanis, hogy megérkezzen az ausztrál kormány által biztosított repülőgép, amely az ausztrál, új-zélandi és több ázsiai ország állampolgárait szállítja majd haza.

Az evakuálás időtartama miatt szombat este konfliktus alakult ki a spanyol központi kormány és a Kanári-szigetek autonóm kormánya között. Fernando Clavijo tartományi elnök bejelentette: nem engedélyezi, hogy a Hondius lehorgonyozzon Granadilla de Abona teherkikötőjében, miután kiderült, hogy az utasok elszállítása nem fejeződik be vasárnap. A regionális vezető tiltakozásának adott hangot amiatt, mert a spanyol kormány nem fogadta el javaslatát, hogy azokat az utasokat, akikért nem érkezik vasárnap repülőgép, szállítsák el még aznap el más járatokon a szigetről.

A spanyol Kereskedelmi Tengerészet Főigazgatósága azonban kiadta az engedélyt, amely alapján az óceánjáró reggel hat órakor (helyi idő szerint ötkor) lehorgonyozhatott a kikötő területén.

A korábban ismertetett tervek szerint az utasokat és a legénység egy részét ötfős csoportokban, motoros gumicsónakokkal viszik a partra, onnan pedig a hadsereg autóbuszaival jutnak el a mintegy 10 perce található repülőtérre, egyenesen a várakozó repülőgéphez. "Az Egészségügyi világszervezet (WHO) kérésének elfogadása és a biztonságos kikötő felajánlása erkölcsi és jogi kötelezettség polgáraink, Európa és a nemzetközi jog iránt" – fogalmazott az X közösségi oldalon Pedro Sánchez miniszterelnök, aki még szombaton fogadta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főtitkárt. A kormányfő hangsúlyozta: Spanyolország mindig kiáll azok mellett, akiknek segítségre van szükségük.

A WHO főtitkára a spanyol kormány több illetékes miniszterével együtt a kikötőben felállított műveleti központból követi az evakuálást, amelyet az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusának keretében végeznek el.

A miniszterek az elmúlt napokban sajtótájékoztatókon többször is hangsúlyozták: a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett hajtják végre az evakuálást, a hajón utazók nem kerülnek kapcsolatba a szigetek civil lakosságával, az óceánjáró pedig az utasok távozása után elhagyja a kikötőt és folytatja útján Hollandia felé, ahol fertőtlenítik.

Hantavírus: megszólalt az uniós szóvivő
A járvány sújtotta óceánjáró három utasa elhunyt.
Hirdetés
További híreink
Veszélyben a kőrisfák Beregsurány térségében
Veszélyben a kőrisfák Beregsurány térségében
Kifejlett példányokat fogott a csapda.
Vármegyék helyett ismét megyék jönnek
Vármegyék helyett ismét megyék jönnek
A főispán elnevezést a kormánymegbízott váltja fel.
Érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás
Érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás
A rászoruló gyerekek részére. +Videó
A kórházi kamerák arcfelismerő funkcióját kikapcsolták
A kórházi kamerák arcfelismerő funkcióját kikapcsolták
A sajtó munkatársai pedig szabadabb rend szerint tudósíthatnak az intézményekből.
Felemelő érzésről írt Magyar Péter
Felemelő érzésről írt Magyar Péter
A magyarok szinte egy emberként állnak ki a Tisztítótűz művelet mellett - írta.
Előre szólunk, ebből baj lesz – így a Fidesz
Előre szólunk, ebből baj lesz – így a Fidesz
Csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandók támogatni.
Elment Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő
Elment Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő
Munkásságát számos rangos kitüntetéssel ismerték el.
Betegség miatt lemondta a fellépéseit Ákos
Betegség miatt lemondta a fellépéseit Ákos
Rosszindulatú daganatot találtak a szervezetében.
Új országos kórház-főigazgatót neveztek ki
Új országos kórház-főigazgatót neveztek ki
A norvég egészségügy tanácsadója volt korábban.
Több mint 14 millió euró jut Parajdnak
Több mint 14 millió euró jut Parajdnak
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
A brit gyerekek nem facebookozhatnak
A brit gyerekek nem facebookozhatnak
Jön a világ legszigorúbb közösségimédia-korlátozása.
Megállapodtak: újra jöhet az olaj a Hormuzi-szoroson
Megállapodtak: újra jöhet az olaj a Hormuzi-szoroson
Június 19-én írják alá az egyezséget.
Svájcban a migráció témájában szavaznak
Svájcban a migráció témájában szavaznak
Megosztja a kérdés a svájciakat.
Donald Trump 80 éves
Donald Trump 80 éves
Megosztó személyiség.
Szörnyű balesetben halt meg egy magyar és egy román
Szörnyű balesetben halt meg egy magyar és egy román
A baleset a D2-es autópályán történt Csehországban.
Bevándorlásellenes zavargások: áll a bál Belfastban
Bevándorlásellenes zavargások: áll a bál Belfastban
A város főként bevándorlók lakta egyes negyedeiben több épületet is felgyújtottak.
Hatalmas földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket
Hatalmas földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket
Japánban és Indonéziában cunamiriadót rendeltek el.
Medve ölt meg egy férfit Erdélyben
Medve ölt meg egy férfit Erdélyben
Túlszaporodtak a barnamedvék.
Ukrajnai magyar kisebbség: megállapodtak a jogokról
Ukrajnai magyar kisebbség: megállapodtak a jogokról
Például a szabad nyelvhasználatról.