Hirdetés

Hétmilliós fogás Eperjeskén

| 2025. 03. 24. | 07:56:42
Háromezer doboz cigarettát találtak az autóban.
Hétmilliós fogás Eperjeskén
Több mint 7 millió forint értékű cigarettát foglaltak le (Fotó: NAV)

Ügyetlen menekülési kísérlete buktatta le azt a sofőrt, akinél több mint hétmillió forint értékű cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei. A férfi a felszólítás ellenére nem állt meg, menekülőre fogta, majd lesodródott az úttestről. 

A pénzügyőrök az eperjeskei vasútállomás környékén figyeltek fel egy gépkocsira, aminek megállásra vonatkozóan adtak utasítást. A gépjármű vezetője ahelyett, hogy követte volna az útmutatást, inkább menekülőre fogta. A nagy sietségben azonban rosszul választotta meg a manővert és lesodródott az úttestről.

Amikor az egyenruhások a járműköz értek, kiderült miért nem akart megállni: az autóban nagy fekete fóliázott csomagok sorakoztak, amelyek összesen 3 000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát rejtettek. A férfi különös mesével próbálta menteni a helyzetét, azzal védekezett, hogy pánikba esett a járőrautó láttán. A csempészárut illetően is legendát gyártott: állítása szerint fogalma sem volt arról, hogy cigarettát szállít, csupán találta a pakkokat, majd betette az autójába, mondván: „majd kezdek vele valamit”.

A színes történetek nem mentették meg attól a férfit, hogy eljárás induljon ellene. Az egyenruhások a több mint hétmillió forint értékű dohányterméket lefoglalták, az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás.

További híreink
Május elsején életbe lép a tilalom Szabolcsban
Május elsején életbe lép a tilalom Szabolcsban
A térségben hosszú ideje száraz, csapadékmentes az időjárás.
Küzdelem az érpataki tűzzel
Küzdelem az érpataki tűzzel
Lassan egy napja dolgoznak.
Autótűz Mátészalkán
Autótűz Mátészalkán
A motortér kapott lángra.
Lángra kapott az aljnövényzet Érpataknál
Lángra kapott az aljnövényzet Érpataknál
Nagy területet érint a tűz.
Ég az akácos Újfehértó  és Téglás között
Ég az akácos Újfehértó és Téglás között
Tíz hektáron csaptak fel a lángok.
Fábiánháza: aszfaltot kap egy földút
Fábiánháza: aszfaltot kap egy földút
Hat hónap alatt kell végezni a munkálatokkal.
Kálmánházi pihenő: kiterelték a közlekedőket
Kálmánházi pihenő: kiterelték a közlekedőket
Fokozott közlekedésrendészeti és mélységi migrációs ellenőrzés. +Videó
Téglás és Újfehértó között forró a helyzet
Téglás és Újfehértó között forró a helyzet
Négy tűzoltóegységet riasztottak.
Szexért cserébe drogot adott fiataloknak Nyíregyházán
Szexért cserébe drogot adott fiataloknak Nyíregyházán
Az 56 éves férfi az együttlétekről többször felvételt is készített.
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
Halál a Tiszán: felmentést kér a vádlott
Halál a Tiszán: felmentést kér a vádlott
A sértett partra úszása közben megfulladt.
A szabolcsi asszony nem lekvárt tartott a spájzban
A szabolcsi asszony nem lekvárt tartott a spájzban
Több ezer doboz cigarettát találtak a NAV-osok.
A vécében halt meg a pécsi gimnazista gyereke
A vécében halt meg a pécsi gimnazista gyereke
A tini kézzel tépte el a köldökzsinórt.
A drogból élt a szabolcsi család apraja-nagyja
A drogból élt a szabolcsi család apraja-nagyja
Vége a megélhetésnek és a szabadságnak.
Mexikóban fogták el a magyar kokaindílert
Mexikóban fogták el a magyar kokaindílert
Felkerült az EU Most Wanted oldalra is.
Piricsei dílereken ütöttek rajta
Piricsei dílereken ütöttek rajta
Autókat, ékszereket, készpénzt is lefoglaltak.